Üvegből készült zajvédő falat próbálnak ki az M7-esen

Negyvenkét méteren építették ki a magyar fejlesztésben és gyártásban készült biztonsági üvegből készült, átlátszó zajárnyékoló falat.

  • hvg.hu hvg.hu
Üvegből készült zajvédő falat próbálnak ki az M7-esen

A tesztjellegű telepítéstől azt várják, hogy az átlátszó panelek magasabb biztonságérzetet nyújtanak a közlekedőknek azzal, hogy láthatóvá teszik a hagyományos falak által kitakart épületeket, eseményeket – írja a Magyar Közút közleménye. Az üveg zajárnyékolót az M7 autópálya jobb pályája mellett, Velence térségében próbálják ki.

MTI / Vasvári Tamás

A rendszerelemek stabilitását és tartósságát alumíniumkeret biztosítja, amely osztott, így károsodás esetén nem kell az egész táblát, elég csak a sérült részt kibontani. A madarakat a rétegek között festett vagy az egyik külső felületen homokszórt csíkozás védi meg attól, hogy a falnak repüljenek.

MTI / Vasvári Tamás
MTI / Vasvári Tamás

Az újdonság egy meglévő zajvédő fal elhasználódott szakaszát váltották ki az összesen 118 négyzetméteres új elemekkel. A tervezés, bontás és építés összes költsége nettó 20 millió forint volt. Az üvegfal esztétikusabb, jobban illeszkedik a látképbe, hosszabb az élettartama, mint a műanyagé, nem homályosodik be.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.