Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
"Az autóipar jövője elektromos, és nincs visszaút" – jelentette ki az amerikai elnök.
Csütörtökön a Fehér Ház ismertette terveit a járművek károsanyag-kibocsátásának csökkentésére, Joe Biden elnök pedig aláírta azt a végrehajtási rendeletet, amely megköveteli, hogy az évtized végén az új személygépkocsik és teherautók 50 százaléka elektromos akkumulátorral működjön.
Az amerikai környezetvédelmi ügynökség (EPA) és a közlekedési minisztérium ezen túlmenően előkészít egy új üzemanyag-hatékonysági előírást is, amelynek értelmében 2023-tól az új autók 10 százalékkal kevesebb üvegházhatású-gázt bocsáthatnak ki, mint a megelőző évben, 2026-ig pedig évente további 5 százalékos csökkentést kell elérni.
Az elnök autógyártókkal és szakszervezetekkel is találkozott, majd úgy nyilatkozott „az autóipar jövője elektromos, és nincs visszaút”. Hozzátette: a kérdés az USA számára, hogy vezetnek vagy lemaradnak a jövőért folytatott versenyben.
645 ezer állami autót cseréltet elektromosra Joe Biden
Minden bizonnyal évekbe telik egy ilyen folyamat, de az amerikai autógyártók többsége komoly lökést kapott a bejelentéssel.
A három nagy amerikai autóipari vállalat a Ford, a GM és a Stellantis közösen jegyzett nyilatkozata szerint a vállalatok 2030-ra megcélozzák azt, hogy 40-50 százalékban már elektromos autókat forgalmazzanak. „Mindez drámai elmozdulást jelent a mai amerikai helyzethez képest” – olvasható a közleményükben, amelyben kijelentik, hogy a fenti cél csak akkor érhető el, ha a szövetségi kormány ösztönzőket tud adni elektromos autók vásárlására, új töltési infrastruktúra kiépítésére és a kutatás-fejlesztési finanszírozások támogatására. A Biden-kormányzat a Guardian beszámolója kész arra, hogy finanszírozza az elektromos töltési pontok számának jelentős fejlesztését.
Biden összességében azt a célt tűzte ki, hogy az Egyesült Államok 2050-re elérje a nettó nulla kibocsátást, a szakértők szerint ezt csak akkor érhető el, ha 2035 körül megszüntetik a benzin- és dízelüzemű autók értékesítését.
Tavaly az Egyesült Államokban az összes autóeladás kevesebb mint 2 százalékát tették ki az elektromos járművek, sok amerikai továbbra a jókora SUV-kat részesíti előnyben. Az elektromos járművek értékesítése azonban gyorsan növekszik, a Ford szerint 2030-ra eladásainak 40 százaléka elektromos lehet. A cég pár hónapja be is mutatta az 1980-as évek óta piacvezető járművének, a Ford F-150-es pickupnak az elektromos változatát.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.