Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Egy látványos szedánnal jelentkeznek be a kínaiak, ET7 néven.
A modell már egy ideje kapható Kínában ezért elérkezettnek látták az időt a globális terjeszkedésre is az autógyártónál. Az első európai piac a legfontosabb is egyben: Németország, ahol megjelenik hamarosan a modell.
Kínában az ET7-et alapból 70 kWh-s akkumulátorral kínálják, de létezik 100 és 150 kWh-s akkumulátorral is. A 653 lóerős autó az utóbbival akár az 1000 kilométeres hatótávra is képes. A motorjának csúcsnyomaték 850 Nm, a gyorsulása 3,9 másodperc 0-100 km/h-ra. A modell paramétereit tekintve egy üzleti szedán: 5,1 méter hosszú, 1,99 méter széles, illetve 1,5 méter magas, a tengelytávolsága 3,06 méter.
Az ET7 európai árairól és specifikációjáról még keveset lehet tudni, de azt igen, hogy kellő kereslet esetén a kínai autómárka európai gyártóüzem felépítését is fontolgatja, illetve külső gyártóval való megállapodásról is írtak. A modell értékesítés 2022 negyedik negyedévében indul majd.
Az ET7 második Nio modell, ami Európában forgalomba került. Az ES8 nevű elektromos SUV egy ideje már elérhető Norvégiában.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.