„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A vétkes három autót tört össze, egy embernek súlyos sérüléseket okozott.
Döbbenetes jelenetet rögzített szombat délután a Magyar Közút egyik forgalomfigyelő kamerája az M1-es autópályán, Lébény térségében.
A felvételeken az látható, hogy a 142-es kilométerszelvényben, ahol korlátozásokkal járó aszfaltozási munkák zajlottak, megtorpant a kocsisor. A közlekedők döntő többsége a kihelyezett előjelzéseket figyelembe véve lassított, és szinte mindenki vészvillogót használt, hogy figyelmeztesse a mögötte haladókat a forgalmi helyzetre. A belső sávban ekkor feltűnt egy fehér terepjáró, amelynek sofőrje szintén lassított és vészvillogót használt, a mögötte lévő román rendszámú piros kombi viszont egyáltalán nem fékezett. A helyzetet gyorsan felismerve a terepjáró még el tudott „menekülni” a külső sávba, a kombi viszont nagy erővel a várakozó járművekbe csapódott.
Összesen három autót tört össze, ráadásul akkora volt a becsapódás ereje, hogy az a kocsi, amelyiknek először nekiütközött, a feje tetejére állt.
A baleset után többen is azonnal a szerencsétlenül járt autósok segítségére siettek, kerekeire állították a felborult járművet, amely szinte felismerhetetlenségig összetört, és segítettek a sérülteknek kijutni. A fehér autó utasa azonban olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a katasztrófavédelem munkatársainak kellett kiszabadítaniuk a roncsból.
A hasonló esetek elkerülése érdekében a közútkezelő arra kéri a járművezetőket, hogy minden esetben az útra, a forgalomra koncentráljanak vezetés közben.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
A sérültnek élete végéig jár ingyen az összkomfortos lakás.
Egyelőre nincs új időpont.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Nagy Gábor Bálint azt mondta, a pótmagánvád elnevezésű büntetőeljárási megoldás eddig nem vezetett eredményre.
Tizenkét devizahiteles ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.