„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Több mint 70 illegális szoftvert találtak számítógépeken.
Több Zala és Vas megyei autószervizben is illegális szoftvereket és hamis diagnosztikai eszközöket foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai.
A közlemény szerint a szerelőműhelyek vizsgálata próbavásárlással indult, majd a pénzügyőrök és a Járműipari Forgalmazók Szellemi Tulajdonvédelmi Szakmai Egyesületének (JAF) munkatársai a számítógépeket is megvizsgálták. A NAV munkatársai nyolc számítógépen több mint hetven illegális szoftvert, továbbá hamis diagnosztikai eszközöket találtak, amelyeket le is foglaltak.
Az akció után iparjogvédelmi jogok megsértésének alapos gyanúja miatt tettek feljelentést. A becslés alapján több mint 47 millió forint kárt okoztak a jogtulajdonosnak.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.