Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Egy tanulmány szerint a saras eső az utóbbi tíz évben több mint kétszer annyiszor fordult elő, mint korábban évtizedek alatt.
Ismét jön egy kis por: az Országos Meteorológiai Szolgálat Facebook posztja szerint ismét porszemek kerültek a légörvény áramlási rendszerébe, a por pedig átfedésbe került a csapadékkal, így újfent saras eső hullhat Magyarországra.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat megosztotta a Másfél fok rövid összefoglalóját is, amiben a kutatók azt írták, akár a globális áramlási rendszer, közvetve pedig klíma változása is okozhatja, hogy az utóbbi időben egyre többször van saras eső Magyarországon.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.