Idén áprilisban aztán leleplezték az eddigi legerősebb kivitelt, a 408 lóerős Mercedes-AMG C43-at, és nyílt titok, hogy hamarosan érkezik az ennél is potenesebb igazi csúcsmodell.
A Mercedes-AMG C63 néven támadó újdonságot az alábbi videó tanúsága szerint már javában a Nürburgringen tesztelik:
A motorháztető alatt egy 2 literes 4 hengeres turbós benzinmotor található, mely a szupermodern hibrid technikának köszönhetően mintegy 550-600 lóerős teljesítményű, illetve 800 Nm nyomatékú.
Összehasonlításképp, az elődmodell C63 S csúcsváltozatát egy 4 literes biturbó V8-as erőforrás mozgatja. Ez az 510 lóerős, illetve 700 Nm nyomatékú C-osztály 4 másodperc alatt tudja le a 0-100-as sprintet, és a gyorsulásának csak 290 km/h-nál szakad vége.
Az Evergrande csődje óta tudhatjuk: elég nagy bajok vannak a kínai ingatlanszektorral. A fejlesztők most is abban reménykedtek, hogy az állam kisegíti őket, Peking azonban csalódást keltett. A kínaiak igazi problémáját azonban semmilyen tőkeinjekció nem tudná megoldani.
„Mindent megtettetek, hogy ártsatok a fiataloknak. Hoffmann Rózsától Balog Zoltánon át odáig, hogy bekúrtátok inkább az egész oktatást a rendőrség alá, mert más tervetek nem is volt, mint hogy kuss legyen.”