szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Négy évvel a baleset után jutottak el az elsőfokú ítéletig annak a férfinak a tárgyalásán, aki miatt egy BKK-busz több utasa is megsérült, annyira dühös volt, hogy 90-ről le kellett lassítani 65-re.

Most hozták meg az elsőfokú ítéletet egy olyan közúti veszélyeztetés tárgyalását, amely még 2018-ban történt. A vádlott egy BKK-busz előtt büntetőfékezett gyorshajtás után, a busz utasai közül többen megsérültek, az ügyészség pedig letöltendő börtönbüntetést kért rá. A bíróság azonban úgy ítélt:

csak felfüggesztett büntetést kap a férfi, négy év próbaidőre felfüggesztve két év a büntetése, emellett négy évre eltiltották a járművezetéstől.

A vádlott Újpesten, a Megyeri úton haladt a BMW-jével, az ügyészség korábbi közleménye szerint a megengedett 50 helyett mintegy 90 km/h sebességgel. Előtte a 30-as busz épp akkor állt ki a megállóból, és átsorolt a belső sávba, emiatt a férfinak fékeznie kellett 65-ös sebességre. Ezen bedühödött, megelőzte a buszt, és büntetőfékezett.

A bíróság közúti veszélyeztetésben és rongálásban mondta ki bűnösnek a férfit. Súlyosító körülményként vették figyelembe azt, hogy több ember életét és testi épségét tette ki közvetlen veszélynek, de enyhítő körülménynek tekintették azt, hogy sok idő eltelt az eset óta, valamint hogy a vádlott egy kiskorú gyerek eltartásáról gondoskodik. Az ítélet nem jogerős.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!