„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Interneten hirdették az eszközöket, erre figyelt fel a hatóság is.
Hamis autódiagnosztikai eszközöket és autóalkatrészeket, illetve illegális szoftvereket foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai egy Győr-Moson-Sopron vármegyei vállalkozástól – közölte a vámhivatal a Facebook-oldalán. Azt írták, a cég ügyvezetője interneten kínálta eladásra a hamisítványokat, amivel hozzávetőleg 95 millió forint kárt okozott a jogtulajdonosoknak.
A pénzügyőrök figyeltek fel a vállalkozás internetes hirdetéseire, amelyekben jóval a piaci ár alatt kínáltak különböző autódiagnosztikai eszközöket és hozzájuk való szoftvert. Volt köztük olyan gyári program is, aminek az eredeti változata kereskedelmi forgalomban nem kapható, még a szakszervizek sem férnek hozzá.
A tájékoztatás szerint a vizsgálat próbavásárlással indult, a revizorok 54 ezer forintért rendeltek diagnosztikai eszközt és szoftvert, de azokról sem számlát, sem nyugtát nem kaptak.
Az ellenőrzést a pénzügyőrök folytatták, munkájukat a Járműipari Forgalmazók Szellemi Tulajdon-védelmi Szakmai Egyesületének (JAF) szakértője is segítette. Megállapították, hogy a revizoroknak átadott autódiagnosztikai eszközök hamisítványok.
Az ügyvezető elismerte, hogy további hamis termékek is vannak a webáruházat működtető cége székhelyén, valamint az ahhoz tartozó melléképületekben és a járművében is.
A NAV munkatársai a cégvezető asztali számítógépét és laptopját is átvizsgálták a JAF szakértőjével, mindkettőn találtak illegális autódiagnosztikai szoftvereket. A lefoglalás előtt lehetőséget biztosítottak arra, hogy a számítógépekről a számára fontos legális tartalmakat átmásolja egy adathordozóra. Az erre a célra elővett külső adattárolón is illegális autódiagnosztikai programok voltak, ezért azt is lefoglalták - ismertette a vámhivatal.
A közlemény szerint 81 hamis autódiagnosztikai eszközt, 552 hamis autóalkatrészt, valamint 80 illegális autóipari szoftvert foglaltak le a NAV munkatársai az ügyvezetőtől. A NAV szerzői jogok, valamint iparjogvédelmi jogok megsértése miatt indított büntetőeljárást – tették hozzá.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Németh jelenleg a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.