Zöld rendszám és biturbó V8: 760 lóerő az új Porsche Panamerában

Erősebb villanymotor és nagyobb kapacitású akkumulátor a zuffenhauseniak új sportszedánban.

  • hvg.hu hvg.hu
Zöld rendszám és biturbó V8: 760 lóerő az új Porsche Panamerában

A Porsche 2016-ban dobta piaca a Panamera aktuális második generációját, és a hamarosan érkező harmadik nekifutás enyhén álcázott prototípusait egyes újságírók már ki is próbálhatták.

A német gyártó első körben a Turbo E-Hybrid verzióval hozakodott elő, melynek 4 literes biturbó V8-as erőforrásra épülő plugin hibrid hajtáslánca mintegy 660-690 lóerős teljesítményű, illetve 900 Nm nyomatékú.

A csúcsmodell várhatóan továbbra is a Turbo S E-Hybrid marad, mely kicsit később debütáló újdonság a várakozások szerint 760 lóerős lesz, vagyis 60 lóerővel nő a teljesítménye a mellékelt képeken látható elődjéhez képest.

Porsche

A nyolcfokozatú automata váltós és összkerékhajtású, opcionálisan négykerék-kormányzású Turbo E-Hybrid villanymotorja 54 lóerővel erősebb lett, így már 188 lóerőt ad le. A 17,9 helyett 25,9 kWh kapacitású akkumulátor körülbelül 70 százalékkal nagyobb, 85 kilométer körüli elektromos hatótávot tesz lehetővé. A 300 kilogrammos aksi 11 kW-tal tölthető.

A teljes pompájában az év végén bemutatkozó légrugós Panamera Turbo E-Hybrid a 2,3 tonnás tömege ellenére is 3,1 másodperc alatt lő ki álló helyzetből 100-as tempóra, és akár 305 km/h-val is képes száguldani. A Turbo S E-Hybrid végsebessége akár a 320 km/h-t is meghaladhatja.

Porsche

Az elődjénél némileg hosszabb típus alapmodelljében egy 2,9 literes biturbó V6-os benzinmotor kap helyet, melynek teljesítménye 330-ról 358 lóerőre növekszik. Ennek az 5,2 másodperces 0-100-as szintidejű verziónak 290 km/h a végsebessége.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.