Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Természetesen a monacói pilóta rajtszáma sem hiányozhat róla.
A Forma–1-es versenyző Charles Leclerc autógyűjteménye egyészen különleges darabbal bővült. Egy Ferrari Daytona SP3 került hozzá, amelyet a Ferrari Scuderia pilótájának ízlése szerint tettek egyedivé.
A jármű matt fekete színű, és két csík fut végig a karosszérián – a monacói zászló színeiben, ahonnan a pilóta származik. Természetesen nem hiányzik Lecrlerc rajtszáma, a 16-os sem, amely az autó ajtaján díszeleg.
A Daytona SP3-at mindössze 599 darabos szériában gyártották, az ára 2 millió euró volt megjelenése idején. Az összes autó már a hivatalos bemutató előtt gazdára talált, és csak “egy kiválasztott gyűjtői kör” vásárolhatta meg.
Charles Leclerc’s new Ferrari Daytona SP3 arriving in Monaco.
byu/a7kilr informula1
A Daytona SP3, a harmadik Ferrari-modell a cég Icona sorozatában, amelyek az 50-es évek versenyautóit idézik meg. A Ferrari szerint ez az eddigi leghatékonyabb aerodinamikájú utcai modelljük, ráadásul ezt aktív aerodinamikai elemek nélkül érték el.
A kocsiban egy 6.5 literes V12-es atmoszférikus motor van, amely 840 lóerős. A Ferrari Daytona SP3 2,85 másodperc gyorsul 0-100 km/h-ra, 0-200 km/h-ra 7,4 másodperc alatt, és a végsebessége meghaladja a 340 km/h-t.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.