Van, aki az egymilliárd forintos Pagani hiperautóját sem félti az árvíztől – videó
Az Utopiából mindössze 99 darab készül.
hvg.hu
Ezen a héten hatalmas zivatarok sújtották az Egyesült Arab Emírségeket, ami súlyos árvizeket okozott. Azóta számtalan olyan videót osztottak meg a közösségi médiában arról, hogy sokan így is útnak indulnak, például Teslával vagy Porsche Taycannal szinte tetőig merülve hajtanak az elárasztott utcákon.
Az elektromos autóknál elvileg nem áll fenn annak a kockázata, hogy tönkremegy a hajtás, ha a szigetelés megfelelő. Ám ha a hagyományos motorú autó vizet szív, végzetes károk keletkezhetnek. A folyadékot nem tudják összenyomni a dugattyúk, a víz viszont helyet keres magának, ezért gyakran eltörik sok minden a motorban.
Ennek ellenére akadt, aki dacolt a kockázattal, annak ellenére is, hogy méregdrága autóritkaságban ült. Például ennek a nagyjából 2,5 millió dolláros (930 millió forint) Pagani Utopiának a sofőrje is.
A felvételen az látható, hogy a sofőr eleinte tétovázik, nekivágjon-e kalandnak, de végül elindul. A víz mélysége csak az egyik gond, egy Pagani még száraz aszfalton is könnyen elakadhat az alacsony hasmagassága miatt, a vízzel elárasztott szakaszon pedig nem látni, mi van előtte.
Would you drive a $4-million car through flooded streets? Props to the owner of this Pagani Utopia for not making his hypercar a garage queen.
A mutatvány most összejött, pedig, ha valami történik, egyértelmű bizonyítékok lettek volna arra, hogy a sofőr nem a kellő elővigyázatossággal használta a kocsiját.
A 864 lovas autó minden egyes lóerejéért – átszámítva – több mint egy millió forintot kell majd fizetni, az már előre tudható.
Kár lett volna persze a kocsiért, amelyből még az übergazdag Dubajban sem fognak sokat látni. A Pagani mindössze 99 autót készít, mindegyiket egy ikerturbós, 6.0 literes, AMG V12-es motorral, amely 852 lóerőt teljesít.
A magyar mesterségesintelligencia-szuverenitás irreális, a kis országok szűk szakterületi MI-fejlesztésekben lehetnek sikeresek. A kormány most már mintha tényleg komolyan venné az MI-t, de a politikai klíma (bevándorlásellenesség, keresztény fundamentalizmus, elszigetelődés az EU-tól) aligha kedvez egy alapjaiban nemzetközi iparág fejlesztésének. Ahogy a kormánystruktúra instabilitása sem.