„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Szerencsére nem sérült meg senki.
A 11-es főút és az M0-s autóút csomópontjában lévő turbókörforgalomnál április 2-án egymás után két baleset is bekövetkezett, amelyeket a Magyar Közút kamerái rögzítettek. A közútkezelő a “Pörgés-forgás-csattanás” címet adta a képeknek:
Az első esetben egy Ford Ka alacsony sebességnél, véletlenül kezdett driftelni, ami miatt kicsúszott, majd egy táblát és az egyik jelzőlámpát is kidöntötte.
A második balesetnél már ott voltak a közutasok is, és szemtanúként látták. Egy személyautó, amely csak az M0-s felé vehette volna az irányt, Szentendre felé fordult a külső sávból, és a belső sávban haladó kisteherautó elé hajtott. Szerencsére súlyosabb sérülés nem történt.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.