„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A vétkes fiatal sofőr a szembejövő sávba sodródott át a kocsijával.
Vádat emeltek egy tapasztalatlan sofőr ellen, aki gyorshajtás miatt halálos balesetet okozott. Az ügyészség beszámolója szerint a 19 éves férfi, tavaly január 7-én hajnalban, Debrecenben autózott egy ismerősével, amikor az egyik vasúti felüljárón 85-90 km/h sebességgel hajtottak át. Az ott lévő kanyarban a nagy sebesség miatt átsodródtak a szembejövő sávba, és nekiütköztek egy szabályosan haladó autónak.
Az ütközés erejétől a vétlen autós vezetőülése kiszakadt a helyéről és a sértettel együtt – aki be volt csatolva – az úttestre esett. A jármű 21 éves vezetője olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
A baleset során a vádlott és utasa könnyebb sérüléseket szenvedtek.
Az ügyészség halálos baleset okozásával vádolja a fiatalt, aki, ha beismeri a tettét, akkor 2 év 6 hónapra ítélhetik el, valamint három évre eltilthatják a vezetéstől.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Eltűnhet a Revolut egyik előnye, ha a cég számára kellemetlen módon értelmezik a nemrég elfogadott, Sulyok Tamás aláírására váró törvényt.
A sérültnek élete végéig jár ingyen az összkomfortos lakás.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Rendkívül értékes lehet a Magyar Stratégiai Zrt. nevű cég tulajdonában álló ingatlan.