Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Az újdonság jól illik majd a franciák mostani retrofuturista irányvonalához.
A Renault újjáéleszti az Estafette kisteherautót, ami kicsit olyan, mint mifelénk a Barkas volt. Az újdonság, mint elődje, egy városi furgon, csak elektromos modellként, egyelőre ZFlexEVan néven, bár nem kizárt, hogy végül Estafette lesz a végső elnevezése.
A nagyjából ötméteres jármű a Renault és a Volvo Trucks közötti együttműködés eredménye. A dizájnja az eredeti modellre emlékeztet, különösen a kerek fényszórók és a lekerekített karosszériavonalak révén.
A furgon magassága lehetővé teszi, hogy a sofőr könnyedén végigsétáljon a jármű belsejében, ami gyorsítja a rakodási folyamatot. Digitális panelek informálják a járókelőket, például arról, mikor tér vissza a sofőr. Bár a Renault még nem részletezte a jármű hajtásláncát, annyi biztos, hogy teljesen elektromos lesz.
A tervek szerint a ZFlexEVan gyártása két éven belül megkezdődik, és fontos szerepet kap a Renault elektromoskisteherautó-kínálatában.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.