A málló sárkányfogak, egy Kreml-közeli klán és persze Putyin – miért halhatott meg az orosz miniszter?
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
A nyerges vontató többféle változatban létezik, és akár 800 kilométeres hatótávot is tud.
A Tesla elektromos nyerges vontatója, a Semi globálisan is elérhető lesz – árulta el a cég vezérigazgatója, Elon Musk. Bár további részleteket nem közölt, nemrégiben a DHL is sikeresen tesztelte a teherautót: próbáik során a 34 tonna rakományú járműveknek 625 kilométeres távot kellett megtenniük egyetlen töltéssel.
A Tesla Semit eredetileg 2017-ben mutatták be, de a sorozatgyártás többször is késedelmet szenvedett, így csak az elmúlt években indult el az Egyesült Államokban. Az elektromos hajtásláncú teherautó jelenleg 300 és 500 mérföldes (kb. 480-800 km) hatótávval rendelhető, és három motort használ a hajtáshoz. A gyártás jelenleg az USA-ban, Nevada államban történik, de a tervek szerint a berlini GigaFactory is részt vehet benne, ha a kereslet tovább nő.
A Tesla tervei között szerepel, hogy 2026-ig jelentős mennyiségben bővítik a Semi volumenét. Elon Musk célja évente legalább 50 000 darabos széria, ami valószínűsíti, hogy a német részleg is bekapcsolódna a gyártásba.
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
A kolónia egyre nő, megoldás még nincs.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Ez a HVG kvízjátéka.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.