Donald Trump: Lebombázott az USA három iráni atomlétesítményt
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Az időmérőt elkezdeni sem tudták.
A szakadó eső miatt vasárnapra halasztották a Brazil Nagydíj szombatra tervezett időmérőjét.
Az eredetileg – közép-európai idő szerint – 19 órára kiírt időmérőt az interlagosi pályát sújtó özönvízszerű esőzés miatt elkezdeni sem tudták. A zsűri folyamatosan halasztotta a rajtsorrendet meghatározó program kezdetét, majd két óra várakozás után a nem javuló körülmények hatására úgy döntött, vasárnap reggel rendezik meg az időmérőt.
A szombaton korábban Lando Norris által megnyert sprintfutamot még száraz körülmények között bonyolították le. A vasárnapi futam a tervek szerint 19 órakor rajtol el.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.