A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Azt mondta, arra sem gondolt, hogy más autók is megsérülhetnek miatta.
Vasárnap éjjel torkollott egy pár vitája későbbi gyújtogatásba Debrecenben. Egy 34 éves nő annyira feldühödött, hogy elhatározta, bosszút áll. Benzint szerzett, elment volt barátjához, leöntötte a parkoló autóját, majd meggyújtotta.
A nő elmondása szerint maga is meglepődött, hogy milyen hatalmas lángok csaptak fel, de azt álmában sem gondolta, hogy a tűz nemcsak az exe autóját, hanem két másik járművet is tönkretesz. A lángokat végül a katasztrófavédelem oltotta el – írja a police.hu.
A helyszínen gyorsan kiderült, hogy nem műszaki hiba okozta a tüzet, így a rendőrök azonnal nyomozni kezdtek. Mindössze két órára volt szükségük, hogy azonosítsák és elfogják a nőt, aki a kihallgatása során részletesen beismerte tettét.
A Debreceni Rendőrkapitányság rongálás miatt indított eljárást ellene, de a hatóságok azt is vizsgálják, hogy a nő közveszélyt okozott-e.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az egészségügyi államtitkár anyja egyszer megpofozta Gyurcsányt.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.