„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Jó ötletnek tűnt mindkettő.
Egy 18 éves fiatal február 15-én éjszaka könnyű prédának hitt egy nyitva hagyott autót egy poroszlói udvaron. A járműben az indítókulcs is benne volt, így akadálytalanul elhajtott vele, azt gondolva, hogy sikeresen meglépett a zsákmánnyal.
A szerencséje azonban nem tartott sokáig. A lopott autóval Visonta külterületén elakadt, így kénytelen volt segítséget kérni. Nem is sejthette, hogy amikor bekopogtat egy házba, éppen egy szabadnapos rendőrtől kér segítséget, aki azonnal gyanút fogott a helyzet láttán – közölte a hevesi rendőrség.
A rendőr gyorsan utánajárt a dolgoknak, és megtudta, hogy nem sokkal korábban bejelentettek egy autólopást. A fiatal próbálkozása így gyorsan lelepleződött, és a rendőr azonnal elfogta, majd értesítette a kollégáit.
A poroszlói lakost előállították a rendőrkapitányságon, ahol lopás bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.