2025 áprilisában, éves összehasonlításban, ismét nőtt az elektromos autók iránti kereslet Európában: a JATO Dynamics adatai szerint 28 százalékkal több villanyautót adtak el, mint egy évvel korábban. Az eladási listát, talán már nem meglepetésre, nem a Tesla egyik modellje vezeti. Meglepőbb ugyanakkor, hogy a vadonatúj Skoda Elroq ilyen jól kezdett, amely már az első hónapjában 7998 példányban talált gazdára. A Volkswagen továbbra is erős pozícióban van, hiszen három modellje – az ID.3, ID.7 és ID.4 – is ott van a top 5-ben. A Renault 5, a Kia EV3 és a Citroën e-C3 szintén újdonságként robbantak be a listára. Eközben a Tesla Model Y eladásai 53 százalékkal estek vissza, így a korábbi listavezető csak a 9. helyet tudta elérni.
Az eladási adatokból jól látszik, hogy az európai és ázsiai márkák egyre erősebb kihívást jelentenek az amerikai gyártók számára. Ugyanakkor érdekesség, hogy típusszinten a BYD még nincs az első 15-ben Európában, míg márkaszinten már a tizedik helyen vannak, megelőzve a Teslát. A márkák rangsorát a Volkswagen vezeti a viszonylag széles portfóliója révén, és hasonló széles kínálata miatt van a márkák közt előkelő helyen a BYD.
Az is látszik, hogy a vásárlók egyre inkább az új, kompakt és városi használatra optimalizált modelleket keresik – ezt tükrözi az olyan típusok sikere is, mint a Renault 5 vagy a Citroën e-C3.
A 15 legnépszerűbb elektromos autó Európában (2025. április):
- Skoda Elroq – 7998 db (új modell)
- Volkswagen ID.3 – 6932 db (+34%)
- Volkswagen ID.7 – 6776 db (+640%)
- Volkswagen ID.4 – 6297 db (+3%)
- Kia EV3 – 5680 db (új modell)
- Renault 5 – 5662 db (új modell)
- BMW iX1 – 5518 db (+24%)
- Skoda Enyaq – 5037 db (+37%)
- Tesla Model Y – 4495 db (-53%)
- Citroën e-C3 – 3962 db (új modell)
- Audi Q6 e-tron – 3955 db (új modell)
- Volvo EX30 – 3712 db (-57%)
- Cupra Born – 3675 db (+31%)
- BMW i4 – 3649 db (-16%)
- Ford Explorer – 3526 db (új modell)