Kezdődik a komolyabb áremelkedés a benzinkutakon

Nem túl kedvezőek a kilátások.

  • HVG HVG
Kezdődik a komolyabb áremelkedés a benzinkutakon

Csütörtöktől érezhető változás indul a hazai üzemanyagárakban. A benzin nagykereskedelmi ára bruttó 4, a gázolajé bruttó 9 forinttal emelkedik – írja a Holtankoljak.hu.

Szerdán még a következő literenkénti átlagárakon tankolhatunk: 

  • 95-ös benzin: 590 forint,
  • gázolaj: 589 forint.

Az iráni–izraeli feszültség és a Hormuzi-szorosban történt tartályhajó-ütközés miatt jelentősebben emelkedett a Brent-olaj világpiaci ára. A múlt heti 70 dollárról 76 fölé drágult, és forint is gyengült a dollárral szemben. Ennek nyomán tovább is emelkedhetnek majd az árak.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.