Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A 38 éves férfit egy órán belül kétszer állították elő.
Ittasnak tűnő autóst állítottak meg, majd elő csütörtök reggel a Veszprém megyei járőrök, elvették a vezetői engedélyét, majd a szükséges intézkedések után szabadon bocsátották. Egy óra sem telt azonban el, amikor arra lettek figyelmesek, hogy a 38 éves budapesti férfi újra volán mögé ült – még mindig kapatosan, de már jogosítvány nélkül.
A rendőrök ezúttal is előállították, s az ittas vezetés gyanúja miatt büntető-, az engedély nélküli vezetés miatt pedig szabálysértési eljárást indítottak ellene, őrizetbe is vették.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.