Nem vágta ki az elkorhadt fát a megbízott vállalkozó, pont egy kocsi előtt dőlt ki

A sofőr már nem tudta kikerülni, nekiütközött.

  • HVG HVG
Nem vágta ki az elkorhadt fát a megbízott vállalkozó, pont egy kocsi előtt dőlt ki

A Kecskeméti Járási Ügyészség vádat emelt egy cégvezető ellen, aki nem végezte el a rábízott fakivágási feladatokat, így a gondatlansága miatt kis híján súlyos baleset történt.

A férfi vállalkozása 2023 tavaszán kapott megbízást a kecskeméti utak mentén található erdős részek karbantartására. Feladata lett volna, hogy figyelje a fák állapotát, és idejében eltávolítsa azokat, amelyek viharkár vagy betegség miatt veszélyessé váltak. Egy elhalt, kiszáradt jegenyefát azonban nem vágott ki, pedig az állapota nyáron már messziről is látható volt – nem volt rajta levél, a kérge is lehullott.

Az úttestre dőlt fa
Ügyészség

Ez a fa végül 2023. november 3-án, egy viharos éjszakán kidőlt az útra, pont egy arra haladó autó elé. A sofőr már nem tudott megállni, nekiütközött a fának. Ő és az utasa nem sérült meg, de a kocsiban egymillió forintos kár keletkezett.

Az ügyészség szerint a cégvezető mulasztása miatt az emberek élete és testi épsége közvetlen veszélybe került. Az ügyet a bíróság tárgyalás nélkül, büntetővégzéssel intézheti, az ügyészség pénzbüntetést javasol.