Véget ér egy korszak? Nem lehet Tesla Model S-t és X-et rendelni Európában
Alig van már kereslet a két, korábban meghatározó modellre.
HVG
A Tesla hivatalos európai weboldalairól teljesen eltűnt a Model S és Model X új konfigurálási lehetősége: Németországban, Norvégiában és az Egyesült Királyságban – vagyis a márka három legfontosabb európai piacán – már csak készleten lévő vagy használt járművek közül lehet választani – írja az Auto Motor und Sport. A magyarországi oldalon is ugyanez a helyzet.
Az amerikai piacon ugyan júniusban bemutatták a két modell enyhén frissített változatát – például új külső színekkel, animált hangulatvilágítással és aktív zajszűréssel –, ezek technikailag nem hoztak érdemi újítást. A Tesla továbbra is a 2021-es hajtásláncot használja, a Model S Long Range hatótávolsága legfeljebb 660 kilométer (EPA), az árak pedig az USA-ban 84 990 és 99 990 dollárról indulnak (kb. 29-34 millió forint).
Az ülések is szövetborítást kaphatnak a fapados Model Y-nál.
A gyenge európai kereslet egyértelműen hozzájárult ahhoz, hogy a Tesla kivezesse a Model S-t és a Model X-et a kontinensről. Németországban – a Tesla harmadik legnagyobb európai piacán – 2025 első félévében mindössze 58 darab Model S-t és 59 Model X-et helyeztek forgalomba. Összehasonlításképpen: ugyanebben az időszakban a Model Y-ból 6305 példányt regisztráltak, ami közel százszoros különbség. A többi kulcspiac sem mutatott jobb képet: Norvégiában és az Egyesült Királyságban is eltűnt a konfigurátorból a két luxusmodell, ez arra utal, hogy a Tesla teljesen kivonja őket az európai kínálatból.
Nemcsak a helyi adatok, de a globális trendek is azt mutatják, hogy a Model S és Model X jelentősége már minimális. A Tesla hivatalos termelési és szállítási jelentéseiben a két típust már évek óta az „egyéb modellek” kategóriában tüntetik fel, olyan járművekkel együtt, mint a Cybertruck vagy a Semi.
Egyre súlyosabb a pénzügyi helyzet a korábban profitkirálynak tartott cégnél, ahol olcsóbb modellekkel mentenék a válságot.
2025 első felében ebből a kategóriából összesen 23 275 autót szállítottak ki, miközben a Model 3 és Model Y együttes eladásai megközelítették a 700 ezer darabot. A Tesla fókusza így egyértelműen a nagy volumenű, olcsóbb modellekre tolódott, miközben a réspiaccá zsugorodott S és X gyártása és forgalmazása egyre inkább veszít létjogosultságából.
A kormány minden eszközzel segítené a kedvenc cégeit, hogy Montenegróban is megrendelésekhez jussanak. A nagy kérdés: mindez mennyi adófizetői pénzbe kerül, és mennyi gazdasági haszna lesz.
A magyar kormányfő bojkottálja, hogy Ukrajna megkezdhesse a felvételi tárgyalásokat az EU-val, ám most éppen szövetségese, az amerikai elnök szólítja fel, hogy adja fel a vétót, ami meglehetősen váratlan.