Facebook-csoportokban verte át az autóalkatrészre vadászókat egy fiatal

Jelezte, neki van a keresett alkatrészből, majd fogadta az utalásokat.

  • HVG

Egy 25 éves németkéri férfi 103 embert vert át azzal, hogy különböző autós és motoros Facebook-csoportokban keresett alkatrészekre írta, hogy megvan neki a keresett termék – írja a rendőrség közleménye. Elkérte előre a pénzt, de soha semmit nem küldött, mert valójában semmilyen alkatrésszel nem rendelkezett. Többnyire 10-20 ezer forintos összegeket csalt ki, de volt, hogy 50 ezer forintnál is többet utaltak neki a gyanútlan vevők. A pénzt nemcsak a saját, hanem a testvére és az akkori barátnője számlájára is kérte.

A rendőrök 2024 nyarán kapták el a csalót, aki szabadlábon van, és várja, hogy döntsenek az ügyében. Összesen 98 rendbeli üzletszerű csalással és további 5 súlyosabb csalással gyanúsítják. A férfi közel 2,3 millió forint kárt okozott, de ebből eddig csak nagyjából 120 ezer forintot sikerült visszaszerezni. A két nő, akiknek a számláit használta, pénzmosás miatt áll bíróság elé.

A rendőrség ismét arra kér mindenkit, hogy online vásárlásnál ne utaljanak előre, és mindig győződjenek meg arról, hogy a hirdető valódi.

A kép illusztráció.

Hozzászólások