Nagykörúti ámokfutó: börtönt és örökös eltiltást kér az ügyészség

A 28 éves férfi kétféle drogot is fogyasztott, mielőtt kocsiba ült két barátjával. Mindhárman büntetett előéletűek.

  • HVG

A budapesti ügyészség vádat emelt egy 28 éves férfi ellen, aki idén nyáron bedrogozva ült volán mögé, majd a rendőrök elől menekülve komoly ámokfutásba kezdett a fővárosban. Az ügyészség börtönbüntetést kért rá, és azt is indítványozta, hogy végleg tiltsák el a vezetéstől.

A vád szerint a férfi 2025. július 10-én kétféle kábítószert fogyasztott, majd apja autóját engedély nélkül elvitte. Két barátjával együtt Budapestre hajtott, ahol a Teréz körúton egy rendőri ellenőrzésnél megállították. A sofőr félreállt, de amint a rendőrök kiszálltak, hirtelen gázt adott, és elmenekült a Nyugati tér irányába. A városon át száguldva több piros lámpán is áthajtott, volt, ahol 110 kilométer/óra fölötti sebességgel ment, sőt egy szakaszon a villamospályára is felhajtott, miközben már két rendőrautó üldözte.

Az őrült menekülés a Blaha Lujza téren ért véget, ahol a férfi a piros jelzés ellenére, nagyjából 115-120 kilométer/órával hajtott be a kereszteződésbe, és összeütközött egy taxival. A taxis könnyebben, az utasa súlyosan megsérült. A baleset után a sofőr és utasai kiszálltak az autóból, de nem segítettek, hanem elszaladtak a helyszínről. A rendőrök azonban rövid időn belül elfogták mindhármukat.

Az ügyészség szerint a sofőr több súlyos bűncselekményt is elkövetett, az utasai pedig segítségnyújtás elmulasztása miatt felelhetnek. Mindhárom vádlott büntetett előéletű, jelenleg letartóztatásban vannak, és az ügyészség mindannyiukra börtönt kér. A vezetővel szemben emellett azt is indítványozták, hogy örökre eltiltsák a járművezetéstől.

Címkép: BRFK / Facebook

Hozzászólások