A patinás Audi luxusszedán, amit Brinkmann professzor is szívesen elfogadna

Az Audi V8 a 80-as évek végén is igen ritka látvány volt az utakon, hát még 2026-ban.

  • HVG

A "Die Schwarzwaldklinik" című, nálunk "A klinika" címmel nagy sikerrel vetített NSZK tévésorozat egyik főszereplője az a Klausjürgen Wussow által megszemélyesített Brinkmann professzor volt, aki gyakran szerepelt a képernyőn egy szép nagy luxusautóval.

Utóbbi nem volt más, mint az úgymond hétköznapi C3-as Audi 100 alapjaira épülő Audi 200.

Ez az 1983 és 1991 között gyártott szedán 1988 őszén egy még magasabbra pozicionált testvérmodellt kapott, mely az eredeti tervektől eltérően végül nem Audi 300, hanem Audi V8 néven került forgalomba.

Az 1994-ig mintegy 21 ezer példányban készült négykarikás nagyágyú sosem volt gyakori látvány az utakon, hát még 2026-ban. Most azonban feltűnt a színen egy éppen új gazdára váró 1989 júliusi példány, mellyel az elmúlt 37 évben mindössze 75 ezer kilométert tettek meg.

Audi V8
Mobile.de
Audi V8
Mobile.de

A Németországban állomásozó quattro összkerék-hajtású Audi V8 árcéduláján 27900 eurós (10,6 millió forint) összeg szerepel.

A bambusz metálfényezésű, fekete bőrbelsős patinás luxusautó mozgatásáról egy 280 lóerős teljesítményű ás 400 Nm csúcsnyomatékú 4,2 literes V8-as szívó benzinmotor gondoskodik.

Audi V8
Mobile.de
Audi V8
Mobile.de

A négyfokozatú automata váltós 1,7 tonnás limuzin 7,7 másodperc alatt gyorsul fel álló helyzetből 100-as tempóra és 249 km/h a végsebessége.

A típus utódja az elsőgenerációs Audi A8, mely 1994-től 2002-ig volt kapható, és amelyet a gyártás végén 420 lóerős 6 literes W12-es motorral is szereltek.

Audi V8
Mobile.de
Audi V8
Mobile.de
Audi V8
Mobile.de
Hozzászólások