Hatalmas garázstűzben kiégett a városi buszok fele Burgosban – videó

Beomlott a kocsiszín teteje, és teljesen megsemmisült a javítóműhely is.

  • MTI

Súlyos tűz pusztított a spanyolországi Burgos városi autóbusztelepén: a lángok a flotta több mint felét elpusztították. A kedden közölt hivatalos tájékoztatás szerint hajnalban – egyelőre ismeretlen okból – csaptak fel a lángok a garázsban, ami rövid idő alatt hatalmas károkat okozott.

A város polgármestere, Cristina Ayala elmondta, hogy a tűz idején hat dolgozó tartózkodott az épületben. Egy sofőrt enyhe füstmérgezéssel kórházba kellett szállítani, miután több járművet is sikerült kimentenie az égő csarnokból. A tűz következtében beomlott a kocsiszín teteje, és teljesen megsemmisült a javítóműhely is. Az irodák épségben maradtak.

https://youtu.be/ASOuurUMHgc

A 75 járműből álló buszparkból 39 kiégett, ami azonnali fennakadásokat okozott a közlekedésben. Hat vonalon egyáltalán nem indult el a forgalom reggel, a többi járaton pedig csak korlátozott, úgynevezett minimumszolgáltatást tudnak biztosítani.

A városvezetés már segítséget kért a környező településektől, elsősorban Kasztília és León más városaitól, hogy kölcsönbuszokkal enyhítsék a kiesést. Burgosban a buszok és taxik jelentik a tömegközlekedés gerincét, így a kiesés komoly fennakadásokat okoz a mindennapokban.

https://youtu.be/zPVuiR_5qaM

A hatóságok vizsgálják a tűz keletkezésének körülményeit. A spanyol sajtó első értesülései szerint elképzelhető, hogy az egyik autóbusz motorteréből indult ki a tűz, de ezt egyelőre nem erősítették meg hivatalosan.

Hozzászólások