Több balesetet is okozott egy menekülő autós Kőbányán – videó

Az autósüldözés után még futva próbált meglépni.

  • HVG

Menekülni próbált a rendőrök elől egy autós Budapest X. kerületében június 5-én. A fekete Opel vezetőjét ellenőrizni akarták a rendőrök, a sofőr azonban nem állt meg, hanem elhajtott a helyszínről.

A férfi a menekülés alatt többször átlépte a záróvonalat, veszélyeztette a többi autóst, és több parkoló járműnek is nekiment. Egy alkalommal a mögötte haladó rendőrautónak is nekitolatott.

Az üldözés végül egy kőbányai ház közelében ért véget, ahol a sofőr hátrahagyta az autót, majd gyalog próbált elmenekülni. A rendőrök rövid időn belül elfogták.

Az ellenőrzés során kiderült, hogy a férfi ellen három körözés volt érvényben, és soha nem szerzett vezetői engedélyt. Ruházatából mintegy 3,5 gramm kábítószergyanús anyag került elő, az autóban pedig további fehér por állagú maradványt találtak. A járműre emellett nem kötöttek érvényes kötelező felelősségbiztosítást sem.

A közlekedési szabálysértések miatt összesen több százezer forintos bírságot szabtak ki rá, emellett engedély nélküli vezetés és más szabályszegések miatt is eljárás indult ellene. A férfit a X. Kerületi Rendőrkapitányságra állították elő, ahol kábítószer birtoklás miatt is eljárás indult.

Hozzászólások