210-zel csapódott autójába a Mercedes, mégis az áldozat ellen emelt vádat az ügyészség
A vád szerint az idős asszony nem adta meg az elsőbbséget a mögötte hirtelen feltűnt, száguldó autónak.
Egyébként is halmozta a szabálysértéseket.
Szikrázó autóra lettek figyelmesek a rendőrök augusztus 10-én éjszaka Nagyberkiben. A Kercseliget felől érkező kocsi bal első kerekén ugyanis nem volt gumiabroncs, a felnijén csúszott.
A taszári rendőrök megpróbálták megállítani a rendszám nélküli autót, a sofőr azonban gyorsított és menekülni kezdett. Menet közben többször veszélyesen kacsázott az úton, a rendőröknek végül sikerült megelőzniük és megállítaniuk.
A volánnál egy 36 éves büssüi férfi ült, akiről kiderült, hogy ivott, ráadásul soha nem volt jogosítványa. Az autón rendszám sem volt, és érvényes forgalmi engedéllyel, valamint kötelező biztosítással sem rendelkezett.
A férfi ellen büntető- és szabálysértési eljárás indult.
A vád szerint az idős asszony nem adta meg az elsőbbséget a mögötte hirtelen feltűnt, száguldó autónak.