Többféle drog hatása alatt menekült a rendőrök elől a balatoni ámokfutó, letartóztatták

A magyar férfi egy osztrák rendszámú kocsival menekült Aszófőtől Balatonfüredig, közben a rendőrök több lövést is leadtak az autó kerekeire.

  • HVG

Letartóztatta a bíróság azt a férfit, aki autójával Aszófőtől Balatonfüredig menekült a rendőrök elől augusztus 20-án – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.

A rendőrségre késő délután érkezett a bejelentés arról, hogy egy osztrák rendszámú autó vezetője bizonytalanul közlekedik a 71-es főúton Tihany térségében. Egy motoros rendőr megállította a sofőrt, aki az intézkedés közben a gázra taposott és nagy sebességgel elhajtott. Fittyet hányt a rendőrök felszólításaira, a kerékpárútra hajtott és a tilos jelzés ellenére átment egy vasúti kereszteződésen is.

Ezt követően nekiment több rendőrautónak, a gyalogos rendőrökre pedig ráhúzta a kormányt, és az egyiküket el is sodorta. Ő könnyebb sérüléseket szenvedett, akárcsak a rendőrautókban ülő kollégái.

A rendőrök később lövéseket is leadtak az autó kerekeire, de a sofőr csak azután állt meg, hogy Balatonfüreden nekiütközött egy villanyoszlopnak.

Az előállítása után kiderült, hogy a középkorú magyar férfi THC és kokain hatása alatt vezetett.

A nyomozó ügyészek hivatalos személy elleni erőszak, közúti veszélyeztetés bűntette, rongálás, bódult állapotban elkövetett járművezetés és kábítószer birtoklásának vétsége miatt gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették és indítványozták a letartóztatását. A bíróság azért rendelte el, mert álláspontja szerint fennállt a szökés és a bűnismétlés veszélye. A végzés ellen a gyanúsított és védője fellebbezett.

Nyitókép forrása: police.hu

Hozzászólások