Nem fizette ki az autószerelőt egy férfi, inkább elhajtott vele a motorháztetőn

A halmazati szabályok miatt akár 11 évet is kaphat a vádlott.

  • HVG

Vádat emeltek egy 40 éves férfi ellen, aki az ügyészség szerint fizetés nélkül akart távozni egy Mosonmagyaróvár melletti autószerelő műhelyéből, és közben a motorháztetőn magával vitte az őt megállítani próbáló szerelőt – írja az ügyészség közleménye.

Az eset 2025 májusában történt. A szerelő elszállította a férfi műszaki hibás autóját, majd a műhelyében kicserélte annak defektes abroncsát. A mentés és a javítás összesen 40 ezer forintba került, ezt azonban a férfi a vád szerint nem akarta kifizetni.

Beült az autóba, és megpróbált elhajtani. A szerelő megpróbálta megállítani, majd amikor látta, hogy a férfi továbbindul, felkapaszkodott a motorháztetőre. A sofőr ennek ellenére gyorsított, majd hirtelen fékezett, amitől a szerelő leesett az autóról.

A férfi ezután anélkül hajtott el, hogy megnézte volna, megsérült-e a szerelő. Az autón ráadásul rajta maradt a ki nem fizetett abroncs is. A szerelő nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A Győri Járási Ügyészség rablással, közúti veszélyeztetéssel és minősített segítségnyújtás elmulasztásával vádolja a férfit. Bűnössége esetén akár 11 év szabadságvesztést is kaphat. Az ügyben várhatóan a Mosonmagyaróvári Járásbíróság dönt.

Hozzászólások