Jogosítványa sincs, de mindig menekül a rendőrök elől egy 13 éves motoros – videó

A szülőket hiába kérik, hogy ne engedjék motorozni. Most kiskorú veszélyeztetése miatt indul eljárás.

  • HVG

Ismét menekülőre fogta az a 13 éves fiú, aki a rendőrség szerint rendszeresen jogosítvány nélkül motorozik Zalaegerszegen, és a felszólításokra sem áll meg. A fiatallal már többször intézkedtek, a szüleit pedig arra kérték, hogy ne engedjék motorozni – írja a Zala megyei rendőrség közleménye.

A fiú motorozás közben közlekedési szabályokat szeg meg, forgalom elől elzárt területekre hajt be, és a gyalogosokat is veszélyezteti. A rendőrség által közzétett videó szerint a zalaegerszegi Dísz téren, a Vizslaparkban és a Gébárti-tó sétányán is feltűnt.

Az ügyben kiskorú veszélyeztetése miatt indult nyomozás.

A rendőrség arra hívta fel a figyelmet, hogy motorvezetéshez megfelelő életkor és vezetői jogosultság szükséges. A hatóság szerint a szülőknek nemcsak azt kell tudniuk, hová megy a gyerekük, hanem azt is, hogy mivel, hogyan és milyen szabályok betartásával közlekedik.

Hozzászólások