Hat emberrel a kocsiban száguldott bele a veszélyes kanyarba egy autós, halálos baleset lett belőle

A feleségét veszítette el a felelőtelen sofőr.

  • HVG

Halálos balesetet okozott egy autós, aki a megengedettnél gyorsabban hajtott, majd egy veszélyes kanyarban elvesztette uralmát a járműve felett. A balesetben a felesége olyan súlyosan megsérült, hogy később életét vesztette.

A Pest Vármegyei Főügyészség közlése szerint a férfi 2023 novemberében, hajnalban Gödöllő felől Vác irányába tartott. Az autóban rajta kívül öten utaztak: a felesége és további négy ember, köztük két kiskorú gyerek.

A sofőr a megengedettnél gyorsabban haladt a nedves úton, és figyelmetlensége miatt lassítás nélkül hajtott be egy táblával is jelzett, veszélyes balkanyarba. Az autó kisodródott az útról, majd egy bokros-fás területre zuhant.

A balesetben a férfi felesége súlyos sérüléseket szenvedett, amelyek szövődményeibe később belehalt. Az ügyészség szerint a tragédia elkerülhető lett volna, ha a sofőr betartja a sebességhatárt, illetve az útviszonyoknak megfelelően lassít.

A férfi ellen halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt emeltek vádat. Az ügyben a Váci Járásbíróság hoz majd ítéletet.

A nyitóképen a baleset helyszíne látható.

Hozzászólások