Videó is van arról, ahogy a rendőrök forgalommal szemben üldöznek egy ámokfutót az M0-son

Az autón nem volt kötelező biztosítás, ezért a sofőr meglépett a rendőrök elől, akik kilőtték a kerekeit, majd 50 kilométeren át üldözték.

  • HVG

Forgalommal szemben menekült egy autós a rendőrök elől az M0-son – számolt be a Budapesti Autósok. Az elkövető Dánynál hajtott fel az M0-sra a menetiránnyal szemben, és csak nem 50 kilométeren keresztül menekült. Az esetről több kocsi fedélzeti kamerája is készített felvételeket, ezeket a portál össze is gyűjtötte.

A rendőrség közleménye szerint a sofőr azt követően vállalkozott a kockázatos manőverre, hogy a rendőrök megpróbálták igazoltatni, ám ekkor kiderült, hogy a kocsinak nincs kötelező biztosítása. A vakmerő autós ezért menekülőre fogta, mire az egyik rendőr több lövést leadott a jármű kerekeire, de a sofőr defekttel is folytatta a menekülést.

A rendőrök hosszasan követték az M0-son a forgalommal szemben haladó autóst, aki végül a szalagkorlátnak ütközött. Ezt követően a sofőrt elfogták és őrizetbe vették. Az autóban összesen hárman utaztak, közülük ketten kórházba kerültek.

A portálhoz több beszámoló is érkezett azoktól, akik mellett elhaladt a menetiránnyal szemben autózó ámokfutó.

Nekem millimétereket múlt, hogy frontális legyen a találkám vége, reszketek még most is

– fogalmazott az egyikük. „Be akartam engedni a kamion a külső sávba, de ahogy megindult kifelé a kamion, visszarántotta a kormányt és kicsapta a vészvillogót. Az autóm lefulladt, füstöltek a gumik. Félelmetes volt látni, hogy spriccelnek szét a kocsik előttem és csak a vak szerencsén múlt hogy nem lett tömeges baleset…” – tette hozzá.

Hozzászólások