A húszik rakétacsapást mértek egy kereskedelmi hajóra a Vörös-tengeren
Az USA pedig megsemmisített tíz húszi drónt és egy drónindító állomást is.
Az USA pedig megsemmisített tíz húszi drónt és egy drónindító állomást is.
A támadást kivédték, de arra figyelmeztetett az FBI igazgatója, hogy az amerikai ügynökökhöz képest jelentős túlerőben vannak a kínai hekkerek.
Az amerikai nagykövet szerint nem lehet bízni olyan szövetségesben, aki nem állja a szavát, márpedig a magyar kormány nem tartotta be azt az ígéretét, hogy nem utolsóként fogja ratifikálni a svéd NATO-csatlakozást.
A 35 éves Grace-szel egy fejlövés végzett, a hatóságok szerint öngyilkosság. A 39 éves Sarah egyelőre ismeretlen okokból halt meg váratlanul, külsérelmi nyom nem volt rajta. Ami összekapcsolja őket, hogy ugyanannak az egyébként bántalmazó férfinek voltak az élettársai. Grace családja már régóta állítja, hogy a rendőrök nem vizsgálták ki rendesen a nő halálát, mert a vőlegénye tűzoltó, azaz kvázi bajtárs. Most már két család követel válaszokat két furcsa halálesetről.
Az amerikai nagykövet élesen bírálta a szuverenitásvédelmi jogszabályt, de cáfolta, hogy emiatt újabb szankciókat tervezne Washington. David Pressman a Portfóliónak arról is beszélt, hogy egyre több – politikát és kormányzati döntést érintő – aggályt fogalmaznak meg az amerikai cégek.
A hétfő éjjeli akcióhoz Ausztrália, Kanada, Bahrein és Hollandia is támogatást nyújtott.
Több tízezer ember maradt áram nélkül, a fagyos időjárás várhatóan a hét közepéig folytatódik.
Az ukrán elnök kíváncsi arra, hogy milyen "recepttel" igazolná Trump a gyakorlatban a hangzatos állítását.
Nem lesz elérhető a véroxigénszint-mérő funkció az újonnan értékesített Watch Series 9 és Ultra 2 modellekben az Egyesült Államokban. Az Apple azért lépi ezt meg, hogy amíg tilalom vonatkozik az ilyen funkciókkal bíró órákra, továbbra is a boltok polcain tarthassák őket.
Áldozatokról vagy károkról nem érkezett jelentés.
Az amerikai elnök a hétvégi választás eredményeire reagálva igyekezett megnyugtatni Pekinget.
Cindy Mullins mindennek ellenére hálás, hogy a vérmérgezés után meg tudták menteni az életét.
December végén műtötték meg először, de Joe Biden erről csak azután értesült, miután komplikációk miatt visszakerült a kórházba.
A New York Times újságíróinak ment neki.
A brit védelmi minisztérium tájékoztatása szerint a műveletben Typhoon harci repülőgépek vettek részt.
Az oregoni tanár az Alaska Airlines gépének alkatrészére bukkant a kertje végében.
A Fehér Ház szóvivője, Karine Jean-Pierre Joe Biden nevében arra szólította fel a Kongresszust a csütörtöki sajtótájékoztatóján, hogy fogadjon el törvényeket a fegyverbirtoklás szabályainak szigorításáról, például a sorozatlövő fegyverek és a nagy kapacitású tárak szabad árusításának betiltásáról.
A pénzt a Trump-ingatlanokon keresztül fizették ki, a korábbi elnök fia azt állítja, hogy ebből nem a Trump család gazdagodott, hanem az Amerikai Egyesült Államok.
Két új államban is elérhetetlenné vált a Pornhub és az Aylo-birodalom több más felnőttfilmes oldala is, miután egy új törvény értelmében ellenőrizni kell a látogatók életkorát.
Az interneten követeltek váltságdíjat bűnözők egy elraboltként beállított kínai cserediákért. A több szempontból is szokatlan eset mindenki számára fontos tanulságokkal szolgálhat.