Guardiola: a Barca úgy fog játszani ma, mintha ez lenne a BL-döntő
A Barcelona trénere nem gondolja, hogy előnybe kerültek volna Londonban. Mindkét edzőnek egy sor sérült kulcsjátékos nélkül kell csatába küldenie csapatát.
A Barcelona trénere nem gondolja, hogy előnybe kerültek volna Londonban. Mindkét edzőnek egy sor sérült kulcsjátékos nélkül kell csatába küldenie csapatát.
Legkevesebb hathetes pihenőre kényszerül Cesc Fabregas, az angol Arsenal spanyol válogatott labdarúgója, miután csütörtökön kiderült, hogy jobb szárkapocscsontja eltört.
Zlatan Ibrahimovic negyed órán belül két góllal jutatta előnyhöz a Barcelonát, amit csak a meccs végére tudott egalizálni az Arsenal - büntetőből. Sovány előnyt szerzett az Inter.
Sokak szerint méltó ellenfelet kapott a katalán együttes, Arséne Wenger szerint pedig nincs mitől félniük a címvédő ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. Szerda este Arsenal - Barcelona .
Szerdán két mérkőzéssel folytatódik a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntője: az Internazionale-CSZKA Moszkva találkozó mellett a nagyobb érdeklődés a 2006-os BL-döntő visszavágójának is tekinthető Arsenal-FC Barcelona összecsapást kíséri.
Két helyen is eltört Aaron Ramseynek, az Arsenal labdarúgójának a jobb lába - jelentette be vasárnap a klub, hozzátéve, hogy a 19 éves középpályás felépülésének időtartama egyelőre megjósolhatatlan.
Dzsudzsák Balázs Ajax elleni fantasztikus teljesítménye több nagy klub figyelmét is felkeltette. A sporthirado.hu értesülései szerint az Arsenal már be is jelentkezett a magyar támadóért.
Arséne Wenger, az angol Arsenal menedzsere szerint a jelenlegi pénzügyi helyzet mellett tíz év múlva létrejön egy 'Európai Liga', ami ha nem figyelünk, a nemzeti futball elsorvasztását eredményezheti.
Sérülés miatt nem léphet pályára kedden, az Arsenal elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen Zlatan Ibrahimovic, az FC Barcelona támadója.
Cesc Fabregas, az Arsenal és a spanyol válogatott labdarúgója attól fél, hogy a szerdai Bajnokok Ligája-találkozón elszenvedett súlyos sérülése miatt klubja nem számíthat rá már ebben a szezonban, illetve a dél-afrikai világbajnokságról is lemarad.
Bár Andrej Arsavin nem talált a kapuba, több emberrel is gólt rúgatott, a jobb egyéni teljesítményeket felmutató Arsenal pedig simán jutott a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe. A Fiorentina ugyan nyert Firenzében, de idegenben lőtt góllal a Bayern München kvalifikálta magát a legjobb nyolc közé.
Az Arsenal 2-1-es vereséget szenvedett az FC Porto vendégeként a Bajnokok Ligájában, a kieséses szakasz első mérkőzésén. Pánikhangulat nem uralkodik a csapatnál, és Arséne Wenger is bizakodó, ugyanakkor a sérült csapatkapitány, Cesc Fabregas nélkül kell megoldani a feladatot az Ágyúsoknak.
A listavezető Chelsea szombaton, idegenben 2-0-ra legyőzte a Wolverhampton együttesét, ezzel négy pontra növelte előnyét a korábban vesztes Manchester Uniteddel szemben az angol labdarúgó-bajnokságban.
Arséne Wenger, az Arsenal vezetőedzője október 22-én ünnepelte hatvanadik születésnapját. Ebből az alkalomból az egyik internetes oldal hatvan idézetet gyűjtött össze a tréner pályafutásából.
A sérült Nasri kivételével az Arsenal labdarúgócsapatának minden sztárja ott lesz Szombathelyen jövő hétfőn, a Haladás elleni felkészülési mérkőzésen.
Agytumort diagnosztizáltak John Hartsonnál, az Arsenal és a Celtic Glasgow labdarúgócsatának volt csatáránál.
Andrej Arsavin, az Arsenal orosz támadója fél éve játszik csak Londonban, de máris fizetésemelést kér – írja a pepsifoci.hu.
A bizonyítékok hiányában az angol szövetség bizottsága úgy döntött, hogy Cesc Fábregas ártatlan az ellene felhozott vádban, azaz nem köpte le Brian Hortont, a Hull City másodedzőjét.
A kenyai Suleiman Alphonso Omondi felakasztotta magát Nairobi külvárosában, miután kedven csapata, az Arsenal keden este 3-1-es vereséget szenvedett a Manchester Unitedtől a Bajnokok Ligájha elődöntőjében.
A Manchester United idén is bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe, miután az Emirates Stadionban 3-1-re legyőzte az Arsenalt. A két korai gól után nem tudott felállni a hazai csapat, a címvédő megérdemelten nyerte meg az angol párharcot. Holnap Barcelona-Chelsea, a nap végére kiderül, ki lesz a döntő másik csapata.