#BKV

Kocsis István szerint Horváth Éva nem dolgozott neki
 

Kocsis István szerint Horváth Éva nem dolgozott neki

Kocsis István a BKV jelenlegi vezérigazgatója a fővárosi szakbizottság előtt szerdán azt mondta, nem tartott kapcsolatot Hagyó Miklós (MSZP) volt főpolgármester-helyettes sajtósával, Horváth Évával, és csak akkor látta, amikor a főpolgármester-helyettes kíséretében ellátogatott a BKV-hoz.

hvg.hu hvg.hu

Aba Botond: azt mondták rólam, utálok végkielégítéseket fizetni
 

Aba Botond: azt mondták rólam, utálok végkielégítéseket fizetni

A BKV-t 1993 és 2006 között irányító Aba Botond szerdai, fővárosi szakbizottsági meghallgatásán azt mondta: vezetése alatt semmilyen utasítást vagy kérést nem kapott a városvezetéstől foglalkoztatási ügyekben, azokban maga döntött. A szintén meghallgatott Antal Attila, a BKV korábbi vezérigazgatója nem válaszolt a fővárosi szakbizottság, a cég működését érintő kérdéseire arra hivatkozva, hogy korábbi munkaszerződése titoktartásra kötelezi.

hvg.hu hvg.hu

Torlódások a főváros útjain
 

Torlódások a főváros útjain

Több fő közlekedési útvonalon is fennakadások vannak a közúti közlekedésben Budapesten, szerda reggel a bevezető útvonalakon és a belső főbb utakon is torlódások alakultak ki - közölte a Fővinform ügyeletese. Eközben újabb buszvonalakon indult meg a közlekedés.

hvg.hu hvg.hu


BKV-sztrájk: nem sikerült megállapodni
 

BKV-sztrájk: nem sikerült megállapodni

Nem sikerült megállapodnia a határozatlan idejű sztrájkot tartó szakszervezetek vezetőinek és a BKV menedzsmentjének a kollektív szerződésről a keddi megbeszélésen sem, az érdekképviseletek folytatják a sztrájkot - mondta Nemes Gábor, a sztrájkbizottság szóvivője.

hvg.hu hvg.hu


BKV-sztrájk: nem kötelező megállapodni
 

BKV-sztrájk: nem kötelező megállapodni

Bár a törvény szerint egyeztetni kell az elégséges szolgáltatás mértékéről, a közlekedési dolgozók sztrájkja esetén rendre nem sikerül megállapodni erről, így a BKV keddtől meghirdetett sztrájkja idején nyújtandó elégséges szolgáltatásról sem született megegyezés.

hvg.hu hvg.hu

Minden BKV-járat időben elindult
 

Minden BKV-járat időben elindult

Hat napon keresztül sztrájkolt a BKV-dolgozók 14 szakszervezete, mert nem született megállapodás a kollektív szerződésről a cég menedzsmentje és a szakszervezetek között. Vasárnap estére tudtak megállapodni, hétfőn reggel minden járat időben elindult.

hvg.hu hvg.hu


Keddtől sztrájk van a BKV-nál
 

Keddtől sztrájk van a BKV-nál

Az utolsó megbeszélésen sem született megállapodás a BKV menedzsmentje és a szakszervezetek között a kollektív szerződésről, így a szakszervezetek éjféltől sztrájkba léptek. A BKV azt kéri az utasoktól, hogy indulás előtt tájékozódjanak az aktuális forgalmi helyzetről. A metró, a HÉV, a trolibuszok és a 4-6-os villamos várhatóan közlekedik, a buszok 25 vonalon járnak majd.

hvg.hu hvg.hu



Híradó: több száz szerződést találtak Szalainé lakásán
 

Híradó: több száz szerződést találtak Szalainé lakásán

Az MTV Híradója szerint több száz hr-szerződést találtak a rendőrök Szalainé Szilágyi Eleonóra lakásán, így nem csak magának intézhetett el több tízmillió forintos végkielégítéseket. A BKV nem tud arról, hogy volt humánpolitikai igazgatója, Szalainé Szilágyi Eleonóra másnak is intézett volna nagy összegű végkielégítést - mondta Bolla Tibor, a BKV gazdasági vezérigazgató-helyettese vasárnap.

hvg.hu hvg.hu



BKV: előzetesben Szalainé Szilágyi Eleonóra
 

BKV: előzetesben Szalainé Szilágyi Eleonóra

Különösen nagy kárt okozó csalás bűntette miatt előzetes letartóztatásba helyezte Szalainé Szilágyi Eleonórát, a BKV volt humánpolitikai igazgatóját a Pesti Központi Kerületi Bíróság szombaton. A végzés ellen a gyanúsított és védője fellebbezett.

hvg.hu hvg.hu