A BKV még nem tudja, hogyan kárpótolja utasait
A BKV szakemberei még vizsgálják, hogy milyen formában kárpótolják a bérletes utasokat a hatnapos sztrájk miatt.
A BKV szakemberei még vizsgálják, hogy milyen formában kárpótolják a bérletes utasokat a hatnapos sztrájk miatt.
A BKV visszaveszi azokat a dolgozókat, akiket még a sztrájk előtt rúgtak ki, amiért szerintük megakadályozták, hogy forgalomba álljanak a buszok – értesült a hvg.hu. A "szabotőrök" visszavételét a szakszervezetek harcolták ki még a tárgyalásokon. Eközben a figyelem a sztrájkbizottság elnöke által vezetett szakszervezetre irányul, amiért az igen jutányos áron bérel luxusbuszt a BKV-tól.
A nem sztrájkoló BKV-szakszervezetek 7 ezer forintos melegétkezési utalványt harcoltak ki, a sztrájkoló szakszervezetek pedig csak 6 ezer forintosat. Ennek ellenére utóbbiak ragaszkodtak a már kialkudott összeghez, azt hangsúlyozva: a 6 ezer forint a szintén megítélt 45 ezer nélkül nem vezet korrekt számításhoz.
Harmincöt vonalon járnak az autóbuszok, a 6-os villamosok helyett is buszok közlekednek, a metró, a trolibuszok és a HÉV menetrend szerint járnak - közölte a BKV Zrt. vasárnap, a sztrájk hatodik napján.
Vasárnap is folytatódik a BKV-sztrájk, mert nem született megállapodás a kollektív szerződésről a cég menedzsmentje és a szakszervezetek között a szombat esti tárgyalásokon sem, de az álláspontok mindkét fél szerint sokat közeledtek; vasárnap estére megszülethet a megállapodás.
Helyettesíteni kell a trolikat pótló buszokat Budapest belvárosában. A megoldás: a trolik bevetése, hiszen a trolivezetők nem sztrájkolnak.
Egyre több a konfliktus a trolivezetők között: van aki sztrájkol, és van, aki nem. Sőt, akadnak olyanok is, akik változtatgatják álláspontjukat. Megint mások inkább szabadságra mennek vagy megbetegednek. A BKV trolibuszüzemében, a Pongrác-telepen jártunk.
A BKV-sztrájk nem akadályozta a nagyobb kereskedelmi láncok munkatársainak munkába jutását: a Tescónál és a CBA-nál is igénybe vették a taxis cégek szolgáltatásait, továbbá saját buszokat indítottak, de az is gyakori volt, hogy a kollégák bevitték egymást dolgozni. A taxisok napi forgalma a sztrájk alatt duplájára emelkedett.
Vasárnap a gyalogosok sztrájkolnak Budapesten. A szervezők szerint teljesen békés felvonulást terveznek. Éppen ezért mindenkit megkérnek, hogy transzparensek és sípok nélkül érkezzenek a "közös sétára" - számol be a felvonulásról a BKV Figyelő blog.
A BKV vezetése folyamatosan figyeli, hogy az egyes járatokat mennyi utas veszi igénybe, és részben az adatok alapján dönt a közlekedés megszervezéséről - mondta Mihálszky Gábor, a BKV közlekedési vezérigazgató-helyettese.
A BKV megtett mindent, hogy elkerülje a keddre hirdetett határozatlan idejű sztrájkot és megajánlotta a szakszervezeteknek azt, amit kértek - mondta Kocsis István, a BKV vezérigazgatója hétfőn.
A sztrájkbizottság elnöke azt állítja, törvénysértően foglalkoztat a BKV sztrájktörő „pótbuszvezetőket”. A vállalat vezérigazgató-helyettese szerint erről szó sincs.
A BKV dolgozóinak sztrájkba lépett szakszervezetei azt állítják, még kitart a pénzük, s akkor is folytatják a munkabeszüntetést, ha pénteken sem születik megállapodás a BKV vezetésével.
A sztrájk folytatódik, s bár a BKV honlapja reagál az aktuális történésekre, az útvonaltervező még a régi.
Negyvenhatra nőtt azoknak a buszvonalaknak a száma, amelyeken elindultak a járatok péntek reggel, a BKV-sztrájk negyedik napján – közölte a BKV. A villamosok továbbra is hat viszonylaton közlekednek.
Nem működnek a szuper kontrollcsoportok sztrájk idején a BKV-nál - értesült a hvg.hu a közlekedési cégtől.
A hvg.hu megkapta a legfrissebb számítást a Főpolgármesteri Hivataltól, amely egy átlagos buszvezető tavalyi és idei keresetét hasonlítja össze. A Városháza kiszámolta azt is, hogy mennyit keresnének a buszvezetők a BKV menedzsmentje által ajánlott két variáció szerint. A számításokból kiderül, hogy mindkét BKV-javaslat szerint emelkedne az átlagsofőr nettó keresete.
A BKV-szakszervezetek és a cég vezetése között nem született megállapodás a kollektív szerződésről, ezért kezdtek sztrájkba az érdekképviseletek. Természetesen pénzről van szó most is. De mi is az a kollektív szerződés? Elmagyarázzuk.
Szabó István, a trolibuszvezetők reprezentatív szakszervezetének, a Budapesti Trolibuszközlekedési Dolgozók Szakszervezetének elnöke csütörtökön a hvg.hu-nak elmondta, hogy a trolik 96-97 százalékát menetrendszerűen közlekedtetik.
Bombariadó volt több metrómegállóban hajnalban. A tűzszerészek átvizsgálták a helyszíneket, de nem találtak robbanóanyagot – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.