A Real Madrid nyerte a Bajnokok Ligáját
Sem a rendes játékidőben, sem a hosszabításban nem bírt egymással a két madridi csapat a milánói döntőn.
Sem a rendes játékidőben, sem a hosszabításban nem bírt egymással a két madridi csapat a milánói döntőn.
A képek tanúsága szerint az amerikai színész a Real Madrid szurkolója lehet. Richard Gere több madridi sztárral, többek között Cristiano Ronaldoval és Karim Benzemaval is találkozott a szombati Bajnokok Ligája döntő helyszínén, a milánói Giuseppe Meazza Stadionban. A döntő másik résztvevője a Real városi riválisa, az Atlético Madrid lesz.
Két vesztett BL/BEK-döntő után nyer-e végre az Atlético Madrid? Veszíthet-e a Real Madrid, amely 1981-ben kapott ki utoljára az európai csúcskupa fináléjában? Összeszedtünk sok mindent, ami segíthet az esélylatolgatásban.
Orbán Viktor a jelek szerint felépült, szombaton el is utazik a milánói BL-döntőre.
Az angol Mark Clattenburg vezeti a labdarúgó Bajnokok Ligája május 28-i döntőjét, Kassai Viktor pedig a negyedik játékvezető lesz a Real Madrid és az Atlético Madrid milánói összecsapásán.
Kedvező előjelekkel várhatta a női kézilabda Bajnokok Ligája döntőjét a Győri Audi ETO, hiszen az elődöntőben a címvédő Buducsnoszt Podgoricát győzték le, heroikus csatában. A döntőben a Final Fourban újoncnak számító román CSM Bucuresti várt rájuk. A kérdés az volt, 2013 és 2014 után sikerül-e harmadszorra is BL-t nyernie a győrieknek. A döntő elképesztően szoros összecsapást, hosszabbítást és végül hetesdobásokat hozott, amit a bukarestiek bírtak jobban idegekkel. A CSM 29-26-ra győzött a budapesti fináléban.
A "Bajnokok kórusa" London, Madrid és München városait hódította meg, emlékeztetve a járókelőket arra, hogy legyenek kész a játékokra.
Magánemberként utazott Orbán Viktor a berlini BL-döntőre, és az út finanszírozásában „közpénz semmilyen formában nem került felhasználásra” – olvasható Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes írásbeli válaszában, amelyet a DK-s Varju László kérdéseire adott.
Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető és egyik gyermeke is ott volt a június 6-i BL-döntőn Berlinben.
A BL-döntő összes nézőjét szemügyre vehetjük egy 360 fokos óriásfényképen, amelyet a szponzor Unicredit rakott ki az oldalára.
Az ellenzék és a sajtó kereszttüzébe került Manuel Valls francia miniszterelnök, amiért díszpáholyban nézte végig szombat este a Bajnokok Ligája döntőjét Berlinben, ahova a kormány különgépén utazott. A hétvégén kezdődött vita szerdára még inkább fellángolt, miután a miniszterelnöki hivatal megerősítette, hogy a kormányfőt két fia is elkísérte a kormányzati Falcon-gépen.
Nem árulta el a Bajnokok Ligája szombati döntőjét is szervező UEFA az RTL Klubnak, hogy Orbán Viktor fiának, Orbán Gáspárnak is ők adták-e a jegyet a Barcelona-Juventus meccsre.
Orbán Viktor egykori focista fiát, Gáspárt is elvitte magával a Bajnokok Ligája szombati döntőjére Berlinbe.
Az MKB-MVM Veszprém főleg kitűnő második félidei játékával bejutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligája vasárnapi fináléjába, miután a kölni négyes döntő elődöntőjében 31-27-re legyőzte a német THW Kielt. Az első helyért a Barcelona lesz az ellenfél.
Izgalmas mérkőzésen a végén kiütötték a sokáig nyerésre álló Atléticot.
Két külföldit és két magyar állampolgárt állítottak elő a rendőrök vasárnap, a Győri Audi ETO KC győzelmével végződött női kézilabda BL-döntőn. A Papp László Sportarénában 300 vendégszurkoló drukkolt a montenegrói Buducsnoszt Podgoricának.
A májusi döntőbe jutó két klubnak 17-17 ezer jegyet adnak, nemzetközileg mindössze 3000 jegyet bocsátanak áruba, a maradék 24 ezer belépőt pedig a tűzközeliek kapják.
Jelképesnek is tekinthető, hogy a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjébe idén két német klub jutott be, miután az elődöntőben az adósságválság szorításában vergődő Spanyolország két nagynevű csapatát győzte le - írta kommentárjában a The Economist.
A brit sajtó egyöntetűen elismeri, hogy a londoni Wembley Stadionban előző este vívott német-német Bajnokok Ligája-döntő rendkívüli színvonalából az angol labdarúgásnak is számos tanulságot kell levonnia; elsősorban azt, hogy a rengeteg pénznél fontosabb a saját fiatal tehetségek gondozása.