hvg.hu Itthon

Tizenegy ember életét mentették meg a Balatonon

Szombaton és vasárnap öt esetben tizenegy embert mentettek ki a tóból a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai. A mentések idején I. fokú viharjelzés volt érvényben.

MTI Itthon

Fantomhajókhoz vonultak ki a balatoni mentők

A kánikulai napok után feltámadt erős vasárnapi szélben nyolc esetben tizenhat embert mentettek ki a Balatonból a vízirendőrök, de ennél is több riasztáshoz, köztük két üresen hánykolódó vitorláshoz kellett kivonulniuk - tájékoztatta Kovács Zsanett, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-t.

MTI Itthon

Több hajót is ki kellett menteni a Balatonból

Három üzemképtelenné vált hajót is ki kellett menteni, összesen hét emberrel a fedélzetén, a Balatonból, a felerősödött szél miatt a hétvégén – közölte Nagy Jenő, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetőhelyettese vasárnap.

Januártól létrejön a Káel Csaba vezette Nemzeti Filmintézet

Januártól létrejön a Káel Csaba vezette Nemzeti Filmintézet

Teherautó ütközött egy középiskolásokkal teli busszal, 12-en meghaltak Szlovákiában

Teherautó ütközött egy középiskolásokkal teli busszal, 12-en meghaltak Szlovákiában

Karácsony a kormány tervéről: Ez mi a túró?

Karácsony a kormány tervéről: Ez mi a túró?

Véget vetne a helyi fideszes propagandának a nagykanizsai ellenzék

Véget vetne a helyi fideszes propagandának a nagykanizsai ellenzék

Szinte vadonatúj Ferrari F40-et vásárolna? Most megteheti

Szinte vadonatúj Ferrari F40-et vásárolna? Most megteheti

Rekordot jelentett be Szijjártó Péter

Rekordot jelentett be Szijjártó Péter

Ilyenek vagyunk, ha babakorunkban kialakult bennünk az ősbizalom. És ha nem

Ilyenek vagyunk, ha babakorunkban kialakult bennünk az ősbizalom. És ha nem

Kitiltás és éves fizetésmegvonás is járhat a rendbontó képviselőknek

Kitiltás és éves fizetésmegvonás is járhat a rendbontó képviselőknek

Elfogtak kilenc embert az aurórás zászlóégetés miatt

Elfogtak kilenc embert az aurórás zászlóégetés miatt

A Tesco nevében ígérnek csalók tízezres kupont

A Tesco nevében ígérnek csalók tízezres kupont

A Honvédelmi Minisztérium 2021 végéig meghosszabbítaná a magyar katonák iraki misszióját

A Honvédelmi Minisztérium 2021 végéig meghosszabbítaná a magyar katonák iraki misszióját

A címlapról ajánljuk