Van, ahol hét fokot sem mértek éjszaka
Szerdán és csütörtökön napközben viszont 35 fok is lehet.
Szerdán és csütörtökön napközben viszont 35 fok is lehet.
Erin jelenleg óránként 220 kilométeres sebességgel tombol.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 30 fok között alakul.
Mindenütt figyelmeztető előrejelzést adtak ki zivatar miatt, de Győr-Moson-Sopron ebből most kimaradt.
A hidegfront északnyugat felől érkezik, de majd csak az éjjeli órákban.
Megdőlt a hőingási rekord a Mohos-töbörben.
Vasárnap óta tűzgyújtási tilalom van életben az egész ország területén.
Nem ritka a 40 Celsius-fok feletti hőmérséklet.
Egy hidegfront kissé mérsékli a nappali felmelegedést, sőt, a hajnali órákban kifejezetten hűvös lehet. Aztán visszatér a hőség a hét második felére.
Körösladányban a 40 foktól csak egy tizeddel maradhatott el a hőmérséklet.
Meleg van, és csak egyre melegebb lesz.
Több, mint 130 négyzetkilométer érintett, még napokig folyhat a közdelem.
Szép időre van kilátás szerdán, a legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 29 fok között valószínű.
Az 1980-as évek közepe óta nem volt ilyen havazás Új-Dél-Wales-ben.
Vasárnapra 14 megyére adott ki citromsárga riasztást adott ki a HungaroMet zivatar miatt. Estére egészen lehűl a levegő, de még így is van egy megye, ahol 25 fok felett maradhat a napi középhőmérséklet.
Vasárnap az egész ország területére érvényes a figyelmeztetés.
A kikötő egyik mólóját is eltörte a vihar.
Egyelőre nem egyértlemű, hogy van-e összefüggés a kettő között, de a vulkán már napok óta aktivitás jeleit mutatja.