Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Blahalouisiana

Balkányi Nóra - Bicsérdi Ádám Kult

Ezek voltak 2016 csúcspillanatai a magyar zenében

A rádióban, tévében ennek szinte nyoma sincs, de 2016 kifejezetten színes és izgalmas év volt a magyar könnyűzenében. Zenészeket, szakembereket kérdeztünk arról, szerintük melyek voltak az idei év legjobb magyar albumai és dalai.

Bicsérdi Ádám Kult

Ilyen hangot nem találni minden sarkon

Négy év folyamatos fejlődésre tett pontot a Blahalouisiana, és a zenekar tagjai már tudják, hogy az A38 megtöltése és egy karrierösszegző első lemez után merre vezethet az út. A koncert után azt fejtegettük a zenekar tagjaival, hogy most tényleg minden eddiginél összetartóbb-e a magyar zenei színtér, és hogy négy éve egy Kazinczy utcai albérletben milyen akadályokat kellett leküzdeni ahhoz, hogy az első dalok megszülessenek.Több figyelmet érdemlő magyar zenekarokat bemutató sorozatunk, az egy.két.há új részében ezúttal a Blahalouisianát néztük meg közelebbről.

Az Atlético Madrid továbbra is tajtékzik a BL-kiesés miatt, most az UEFA-nak címzett kemény üzenetet

Az Atlético Madrid továbbra is tajtékzik a BL-kiesés miatt, most az UEFA-nak címzett kemény üzenetet

Visszautasítják a bírók Orbán poloskás beszédét

Visszautasítják a bírók Orbán poloskás beszédét

Sárkány ellen sárkányfű? Magyar Péter saját márkás “népszavazásával” Orbánt hívja ki, de ez is inkább konzultáció, mint referendum

Sárkány ellen sárkányfű? Magyar Péter saját márkás “népszavazásával” Orbánt hívja ki, de ez is inkább konzultáció, mint referendum

Kivetítették a dubaji Burdzs Kalifára, hogy „éljen Magyarország”

Kivetítették a dubaji Burdzs Kalifára, hogy „éljen Magyarország”

Bekerült a Tiborcz István bankja a BUX-indexbe

Bekerült a Tiborcz István bankja a BUX-indexbe

Telex: Ahogy Lázár Jánoshoz került, kirúgták az útdíjkezelő vezérét és teljes vezetőségét

Telex: Ahogy Lázár Jánoshoz került, kirúgták az útdíjkezelő vezérét és teljes vezetőségét

És akkor a kormány rendeletbe írta, hogy tilos elfogynia a boltokból az árunak

És akkor a kormány rendeletbe írta, hogy tilos elfogynia a boltokból az árunak

A HIPA vezetője reagált a „népet átb*szó” kormányról szónokló szolnoki polgármesterre

A HIPA vezetője reagált a „népet átb*szó” kormányról szónokló szolnoki polgármesterre

Orbán Viktor poloskához hasonlította ellenfeleit - összefoglaló a miniszterelnök beszédéről

Orbán Viktor poloskához hasonlította ellenfeleit - összefoglaló a miniszterelnök beszédéről

A címlapról ajánljuk