Szájer József peren kívül megegyezett a Blikkel
„Magyarországon a magánszféra sértetlensége mindenkit megillet" – érvelt a bukott politikus.
„Magyarországon a magánszféra sértetlensége mindenkit megillet" – érvelt a bukott politikus.
Hallani, ahogyan Schadl György tárgyal a táskahordozójával arról, hogy mennyi pénzt és hova kell vinnie, ahogyan az is, amikor Völnerrel egyeztetnek, de egészen vicces jelenetekbe is belefuthatunk, például amikor Schadl felesége megpróbál a saját édesanyjával és az apósával virágnyelven beszélni, csak ők nem vették az adást, és egészen nyíltan beszélnek széfekről, meg széfkulcsokról.
A festőnél nem volt dohány, öt támadója pedig olyan súlyosan bántalmazta, hogy kiugrott a szemgolyója.
Az áldozat fizikailag fölépült, lelkileg azonban nagyon megviselték a történtek.
A divattervező állítólag le van sújtva, de már rajzeszközöket is kapott.
Úgy záporoztak a kemény kérdések a magyar külügyminiszterre az ENSZ Közgyűlésén adott villáminterjúban, hogy még gyakorlott sportemberként is leizzadhatott Szijjártó Péter.
Az étterem Törökbálint elit környékén, a Tükörhegyi Bevásárlóközpont felső szintjén kap helyet.
A Blikk szerint a csantavéri gyilkos rátámadott az 1995-ben hármas gyilkosságért elítélt Magda Marinkóra, viszont a börtön állítja: nem történt támadás.
A DK-s politikus tavaly májusban tett feljelentést.
A portál egy ügyészségre érkezett bejelentésre hivatkozik, aminek a valóságtartalmát egyelőre vizsgálják.
Markó Ivánt három napon keresztül próbálták megmenteni a kórházban, mielőtt életét vesztette.
Szilágyi Zoltán lányával szemben személyiségi jogi eljárást kezdeményezett.
Péntek este közös gyertyagyújtást is tartanak az elhunyt sportolóért a városban.
A bulvárlap azt írja, hogy a bírósági ítéletet úgy kerülték meg, hogy megvárták, míg Szilágyi Liliána húga nagykorú lett.
Balatonaligán pedig emlékhelyet kaphat az Omega.