#Borsod-Abaúj-Zemplén megye

Népszava: már nyomoznak a borsodi földbérletek miatt
 

Népszava: már nyomoznak a borsodi földbérletek miatt

Már a Borsod megyei rendőrség foglalkozik az állami földhaszonbérleti szerződések ügyében tett szocialista feljelentéssel, miután a Legfőbb Ügyészség átküldte az iratokat az illetékes főkapitányságra - írta csütörtöki számában a Népszava.

MTI MTI




Elkapták a borsodi fapisztolyos rablót
 

Elkapták a borsodi fapisztolyos rablót

Elfogtak a rendőrök azt a kistokaji férfit, aki megpróbált kirabolni a napokban egy miskolci pénzintézetet, és korábban egyszer már kifosztotta ugyanezt a takarékszövetkezeti fiókot - közölte a rendőrség.

MTI MTI

Tóba fulladt egy férfi Borsodban
 

Tóba fulladt egy férfi Borsodban

Vízbe fulladt egy 50 éves révleányvári férfi a település Mokcsa nevű tavában - tájékoztatott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán.

MTI MTI


Kilátástalannak tűnik a helyzet Borsodban
 

Kilátástalannak tűnik a helyzet Borsodban

Húsz éve tart a gazdasági válság Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, ahol jószerivel állandósult a magas munkanélküliség, és a fiatal, szakképzett munkaerő elvándorlása sem állt meg - mondta Szitárcsik Anna, a Magyar Közgazdasági Társaság megyei szervezetének ügyvezető alelnöke, a tizedik alkalommal megrendezett megyei közgazdásznapon, Miskolcon, kedden.

MTI MTI



Csökkent a borsodi munkanélküliség
 

Csökkent a borsodi munkanélküliség

Egy hónap alatt több, mint négyezerrel csökkent a regisztrált munkanélküliek száma Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, ám még így is 66 ezer állástalant tartott nyilván április végén a megyei kormányhivatal munkaügyi központja.

MTI MTI

Forgott az árokban az autó, meghalt a két tizenéves utas
 

Forgott az árokban az autó, meghalt a két tizenéves utas

Ittas volt és kábítószert is fogyasztott az a férfi, aki közlekedési balesetet okozott Kánó és Felsőtelekes között csütörtök este, a balesetben két fiatal meghalt - tájékoztatott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken.

MTI MTI

Visítottak az adománymalacok Borsodban - Nagyítás-fotógaléria
 

Visítottak az adománymalacok Borsodban - Nagyítás-fotógaléria

Malacokat osztott a Hegedűs Zsuzsa által vezetett Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvány a borsodi Ároktőn. Az Orbán Viktor főtanácsadója által levezetett karitatív esemény lebonyolítása nem minden érintett tetszését nyerte el. Később derült ki, hogy kilenc malacot nem azok a családok kaptak meg, akiknek eredetileg szánták őket.

hvg.hu hvg.hu

Kivégezte a borsodi Jobbik-frakciót a viszálykodás
 

Kivégezte a borsodi Jobbik-frakciót a viszálykodás

Megszűnt a Jobbik Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlési frakciója, mivel két képviselő kilépése után a szükséges minimum alá csökkent a létszáma - jelentette be Mengyi Roland (Fidesz-KDNP), a közgyűlés elnöke a testület csütörtöki ülésén.

MTI MTI

Negyed év alatt építené újjá magát a Jobbik Borsodban
 

Negyed év alatt építené újjá magát a Jobbik Borsodban

A Jobbik országos elnökségének tervei szerint negyedéven belül újra 75 szervezete lesz a pártnak Borsod-Abaúj-Zemplénben - közölte Szabó Gábor, a Jobbik pártigazgatója kedden. Az ügy előzménye, hogy Endrésik Zsolt, a párt borsodi elnöke és a párt teljes megyei elnöksége április közepén lemondott, mert elegük volt Szegedi Csanádból..

MTI MTI

Népszabadság: fideszesek arattak a borsodi földosztáson
 

Népszabadság: fideszesek arattak a borsodi földosztáson

A kedvezményes állami földbérletek odaítélését Borsodban is a Fejér megyében már megismert visszásságok kísérték a Népszabadság szerint. A lap azt írja, a legnagyobb birtokok Borsodban is olyan Fidesz-közeli személyeknek és érdekcsoportoknak jutottak, akik vagy amelyek sok esetben a pályázat feltételeinek sem feleltek meg.

hvg.hu hvg.hu

Gázolt a vonat Borsodban, késnek a szerelvények
 

Gázolt a vonat Borsodban, késnek a szerelvények

Halálra gázolt a vonat egy kerékpárost, aki a vasúti sínekre hajtott a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Felsőzsolca és Hernádnémedi-Bőcs között hétfő délután. A baleset miatt csaknem egyórás késésekkel számolhatnak a vonattal utazók a Miskolc-Nyíregyháza vonalon - közölte a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága.

MTI MTI

 

"Egyértelmű jelzés" - jobbikos tisztogatás Borsodban

A Jobbik országos elnöksége feloszlatta a párt 11 borsodi szervezetét, valamint a további kivizsgálásig felfüggesztette további öt szervezet működését. Az ügyvezető megyei elnökség két tagját, Kovács Árpádot és Vincze Tamást, illetve az ózdi és a kazincbarcikai választókerület szervezőit is azonnali hatállyal visszahívta pozíciójukból.

hvg.hu/MTI hvg.hu/MTI

Százmilliót lopott el egy borsodi nő
 

Százmilliót lopott el egy borsodi nő

Összességében több mint 100 millió forint értékű lopással gyanúsítanak egy 41 éves miskolci nőt. Elfogása után a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken.

MTI MTI

Sok föld jut keveseknek: szembemegy a kormány saját programjával
 

Sok föld jut keveseknek: szembemegy a kormány saját programjával

Fejér és Borsod megyében is komoly koncentráció figyelhető meg az állami földhasználati szerződések alapján, a kis területű családi gazdaságok helyett néhány vállalkozó jut több száz hektárhoz, esetenként idén alapított, vagy idén profilt váltott cégekkel. Eközben a kormányzat deklarált célja a kisebb területű családi gazdaságok helyzetbe hozása.