Kényszerleszállás közben buszba csapódott egy repülőgép Brazíliában
A repülőgép pilótája öt perccel a felszállás után csapódott a buszba, miközben a pilóta kényszerleszállást próbált meg végrehajtani.
A repülőgép pilótája öt perccel a felszállás után csapódott a buszba, miközben a pilóta kényszerleszállást próbált meg végrehajtani.
Az Európai Unió után egy másik fontos piacot is elveszített a Meta, így egyre jobban szűkül az a tér, ahol a mesterséges intelligenciáját még tanítani tudja.
Megtörtént a brazíliai Sao Paulóban, amitől tartottak a rendőrök. Erőszakba torkollt a foci-vb ellen tüntetők demonstrációja a brazil nagyvárosban csütörtökön, nem sokkal a 2014-es labdarúgó világbajnokság megnyitója, illetve nyitómérkőzése előtt. A rendőrök hanggránátokat vetettek be a tüntetők ellen – jelentette az AFP hírügynökség.