#Budapest Pride 2014

Pride utórengések: kikéri a rendőrség a szervezők állításait
 

Pride utórengések: kikéri a rendőrség a szervezők állításait

A Budapest Pride-on történt ellentüntetők akciói miatt elégedetlenségét fejezte ki a rendezvény szóvivője egy nyilatkozatban a biztosítással kapcsolatban. A rendőrség ezt határozottan cáfolta, mint a hvg.hu-nak adott reagálásukban kikérték maguknak azt is, hogy tétlenül nézték volna az ellentüntetők fellépését, amit a Kettős mérce blog írása állít.

hvg.hu hvg.hu


 

"Elfogadlak, de kerüljük a témát" - coming out a középiskolában

Bogi és Jozi idén először jelentkezett a Pride-ra önkéntesnek. Mindkét lány 17 éves, középiskolás és meleg - mégis teljesen más a történetük. Más életkorban jöttek rá, hogy a lányokhoz vonzódnak, más a családi hátterük, végül más a helyzet a suliban is, a Pride-on azonban nincs különbség kettejük közt.

Bodnár Zsolt Bodnár Zsolt

„Csak Pesten csókolom meg nyíltan a párom” – vidéken, melegként
 

„Csak Pesten csókolom meg nyíltan a párom” – vidéken, melegként

Ha Budapestre jönnek, megfogják egymás kezét az utcán, a városban, ahol élnek, titokban karolják át egymást, a szülőhelyükön a családra való tekintettel egyáltalán nem vallják be másságukat – vagyis a földrajzi hely dönti el, mennyire nyíltan élhet egy meleg pár. Kivétel nélkül ugyanarról meséltek: vidéken sokkal nehezebb dolguk van a homoszexuálisoknak, mert kevésbé elfogadó a légkör. A szociálpszichológus szerint viszont a fővárosiak sem jobbak, csak épp közönyösek.