Edelényben készülnek a Bódva óriási árhullámára
Plusz háromrétegnyi homokzsákot raknak a már meglévő töltésmagasításokra a Borsod megyei Edelény gátján, ahol két héttel ezelőtt tartósan magas, rekordvízállást tartottak a töltések.
Plusz háromrétegnyi homokzsákot raknak a már meglévő töltésmagasításokra a Borsod megyei Edelény gátján, ahol két héttel ezelőtt tartósan magas, rekordvízállást tartottak a töltések.
Edelényben a helyi védelmi bizottság döntése szerint mindenre felkészülnek, egy esetleges gátszakadásra vagy nagyobb átfolyásra is, mert akár ezer ember kitelepítésére is sor kerülhet - mondta Molnár Oszkár, a település független polgármestere a védelmi bizottság ülése után újságíróknak.
Rendkívül magas a Bódva vízszintje, a Borsod megyei Szalonnán az éjszaka két családot kellett kiköltöztetni, Szendrőnél 80-100 házat veszélyeztet közvetlenül a folyó, Edelényben pedig egész éjjel magasították a töltést, hogy a mederben tartsák a vizet.
Éjjel is védekeznek, töltik a homokzsákokat a Borsod megyei Edelénynél, ahol a település belvárosában átvezető hídról már szinte érinteni lehetne a folyót, akkora a vízszint.
Főképp a Sajó, a Bódva és a Bodrog vízrendszerében lehet hétfőn jelentősebb esőkre számítani, így a felső folyásokon újabb, de a korábbiaknál számottevően kisebb árhullám kialakulása valószínű.
Eddig 53 embernek kellett elhagynia otthonát Borsodban a Sajó, illetve a Bódva áradása miatt, közülük jelenleg 30 embert szállásoltak el, a többiek visszamentek otthonukba.
A Bódva áradása miatt személyautóval megközelíthetetlen két Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település, Tornabarakony és Tornaszentandrás - tájékoztatott a Magyar Közút Zrt. területi igazgatóságának ügyelete hétfőn.
A Borsod megyei Kesznyéten és Sajóörös közötti útszakaszon lezárták az utat a Sajó áradása miatt - tájékoztatott a közútkezelő társaság megyei ügyelete.