Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#CERN

MTI Világ

Hoppon maradt a Földet a CERN hadronütköztetőjétől féltő nő

Mivel nem tudta bizonyítani, hogy a Föld el fog tűnni egy fekete lyukban a svájci nagy hadronütköztetőben (LHC) végzett kísérletek miatt, ezért a münsteri bíróság nem vette ügyrendbe kedden annak a nőnek a vádjait, aki beperelte a világ legnagyobb részecskegyorsítójának működtetőjét, a CERN-t.

MTI Vállalkozás

Az MVM cége megrendelést kapott a CERN-től

Az MVM OVIT Zrt. nyerte el a genfi székhelyű CERN (Európai Nukleáris Kutatási Szervezet) 66 kilovoltos alállomásainak védelmi és irányítástechnikai korszerűsítésére kiírt pályázatát - közölte a társaság kedden.

MTI Tech

Az MTA egyik kutatóközpontjában ellenőrzik a CERN adatait

Az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) nagy hadronütköztetőjének (LHC) egyik észlelőrendszeréből, a CMS-ből származó adatok egy részének kezelését mostantól közvetlenül az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpontban (MTA WFK) végzik.

MTI Tech

Európa legnagyobb adatközpontja épül fel Budapesten

"Magyarország egyik legkiemelkedőbb, huszonegyedik századi projektjét jelentjük ma be" - mondta Németh Lászlóné, nemzeti fejlesztési miniszter a Budapesten létesítendő, Európa legnagyobb adatátviteli kapacitással rendelkező adatközpontja, a CERN@WIGNER projekt pénteki bemutató sajtótájékoztatóján.

hvg.hu Új technológiák

Lemondott a tudós, aki kihívta Einsteint

Lemondott Antonio Ereditato, az az olasz fizikus, annak a tavalyi kísérletnek a koordinátora, amelynek nyomán - mint később kiderült, téves következtetések után - azt közölték tudósok, hogy egy neutrínónál a fénysebességnél gyorsabb mozgást regisztráltak - közölte az olasz Nemzeti Atomfizikai Intézet (INFN).

Karrier

Kivételes munkafeltételek a svájci CERN-ben

Idén is több száz állást kínál a svájci CERN részecskegyorsító, melyet nemcsak az adómentes fizetés tesz vonzó munkahellyé, hanem a szakmailag stimuláló munkakörnyezet is. Egyes pozícióknál több százszoros a túljelentkezés, a legfontosabb feltétel a szakértelem és nyelvtudás. Interjú Jakab Ágnessel, a CERN ösztöndíjprogramjában részt vevő, felvételiztetésre szakosodott HR-esével.

MTI Tech

Felvette társult tagnak Szerbiát a CERN

Titkos szavazáson felvette társult tagnak Szerbiát a CERN, az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet - jelentette be a genfi központban Rolf-Dieter Heuer, a szervezet főigazgatója. Boris Tadic szerb elnök kedden Genfbe megy az okmány aláírására.

MTI Tech

Új szubatomi részecskére bukkantak

Új szubatomi részecskét fedeztek fel kutatók a az európai nukleáris kutatóintézet (CERN) nagy hadronütköztetője, az LHC segítségével - vált ismertté csütörtökön.

MTI Tech

Kedden megmutathatja magát az isteni részecske

Az Európai Részecskefizikai Laboratórium, a CERN tudósai szerint lehetséges, hogy a jövő héten megpillanthatják az "isteni részecske" néven emlegetett, egyelőre még csak hipotézisekben létező Higgs-bozont.

MTI Tech

Tudósok cáfolják a fénysebességnél gyorsabb részecskék létezését

Egy nemzetközi kutatócsoport saját tesztjeire hivatkozva cáfolja, hogy léteznének a fénysebességnél gyorsabban mozgó részecskék. A szakértők ugyanazokat a neutrínókat tanulmányozzák az olaszországi Gran Sasso laboratóriumban, mint a fénysebességnél gyorsabb részecskékről beszámoló tudósok. Állításuk szerint saját tesztjeik azt mutatják, hogy hibás a korábban bejelentett következtetés.

MTI Tech

A CERN kutatói megismételték a lehetetlent

Neutrínók – szubatomi részecskék – ismét gyorsabbnak bizonyultak a fénynél a legújabb, Svájc és Olaszország között 730 kilométeres távon elvégzett kísérletek során – jelentette be pénteken a francia Nemzeti Tudományos Kutató Központ (CNRS). Elvileg semmi sem mozoghat gyorsabban, mint a fény, de a CERN kutatói szerint erre mégis képesek lehetnek a neutrínók, amelyek egy szeptemberi mérés során már átlépték a másodpercenkénti 299 792 kilométeres sebességet.

1 2 3 4 5 6
Beraknak valami egészen új funkciót a Windows beállításai közé: érkezik az ügynök

Beraknak valami egészen új funkciót a Windows beállításai közé: érkezik az ügynök

Magyarország revizionista céljairól írnak egy washingtoni biztonságpolitikai lapban

Magyarország revizionista céljairól írnak egy washingtoni biztonságpolitikai lapban

Az adóbevallás előtt figyelmeztet a NAV: rálátnak a Revolut-számlákra is

Az adóbevallás előtt figyelmeztet a NAV: rálátnak a Revolut-számlákra is

Meghaladta a 20 százalékot délre a részvételi arány a lengyel elnökválasztáson

Meghaladta a 20 százalékot délre a részvételi arány a lengyel elnökválasztáson

Leminősítette az Egyesült Államokat a Moody's

Leminősítette az Egyesült Államokat a Moody's

Karácsony és Vitézy azon vitáznak, hogy melyikük fotózkodott kínosabb alakokkal

Karácsony és Vitézy azon vitáznak, hogy melyikük fotózkodott kínosabb alakokkal

Az egyháznak együtt kell élnie a demokráciával – ki volt XIII. Leó, akinek a nevét felvette az új pápa?

Az egyháznak együtt kell élnie a demokráciával – ki volt XIII. Leó, akinek a nevét felvette az új pápa?

Visszavonták a száj- és körömfájás miatt elrendelt importtilalmat, megtarthatják a Gerecse-túrát is

Visszavonták a száj- és körömfájás miatt elrendelt importtilalmat, megtarthatják a Gerecse-túrát is

Szocialista sportkupé: méregdrága régi Skoda tűnt fel a színen

Szocialista sportkupé: méregdrága régi Skoda tűnt fel a színen

A címlapról ajánljuk