Nagy újítás jön az Opera böngészőbe, ide is megérkezik a mesterséges intelligencia
Egy másik szolgáltatás mellett a ChatGPT is közvetlenül elérhető lesz az Operában, de mesterségesintelligencia-alapú funkciók is érkeznek a böngészőbe.
Egy másik szolgáltatás mellett a ChatGPT is közvetlenül elérhető lesz az Operában, de mesterségesintelligencia-alapú funkciók is érkeznek a böngészőbe.
Az online fizetés térnyerésével a csalók is egyre kifinomultabb módszerekkel dolgoznak. Erre hivatkozva hívja fel a figyelmet az OTP a többlépcsős azonosítási, jóváhagyási folyamatra, mely néhány lépésben beállítható, de cserébe jelentősen csökkenti annak veszélyét, hogy valaki csalók áldozatává váljon. Már csak azért is érdemes a kiberbűnözők ellen jól felkészülni, mert közben ők is erősítenek, például a ChatGPT tudásával.
A ChatGPT körül forgott a South Park nemrégiben adásba került egyik epizódja, melynek egyes részeit az alkotók szerint a chatbot írta. Ennek apropóján kíváncsiak voltunk arra, mit szól ehhez az „érintett”, maga a ChatGPT.
A kínai Baidu is bemutatta a saját, mesterségesintelligencia-alapú chatbotját, ám a forradalom elmaradt. A részvények pillanatok alatt 10 százalékot zuhantak, a cég társalapító-vezérigazgatója pedig maga is elismerte, hogy a technológia még nem tökéletes. Az elvárások azonban magasak.
Különböző szituációkban beszélhetünk a tanult nyelven, valamint magyarázatot kaphatunk egy feladatra a Duolingo újdonságával, amely a ChatGPT-nél is használt mesterséges intelligenciára épít.
Nemcsak szövegből, képből is ért már a ChatGPT mögött dolgozó nyelvi modell, de a GPT-4 bevezetése után már szövegelés terén is jóval többet tud, mint eddig.
Kína nemrég jelentősen korlátozta az országon belüli hozzáférést a ChatGPT-hez, mert az szerinte nyugati propagandát terjeszt. A kínai diákok azonban megpróbálják megkerülni a tiltást.
Az adatbiztonságra fókuszáló DuckDuckGo is beépíti a ChatGPT tudását a keresőjébe, és nyílt forrásokból származó válaszokat fog javasolni – nem lesz azonban kötelező a használata, csupán egy érdekes extra funkcióként jelenik meg.
Világszerte rohamléptekkel nő a ChatGPT népszerűsége, amely mindössze két hónappal az elindítása után már 100 millió havi aktív felhasználóval rendelkezik. Az ESET kiberbiztonsági szakértői azonban felhívják a figyelmet arra, hogy az intelligens válaszokat generáló alkalmazással csalók nagyon könnyen visszaélhetnek. A chatbottal viszonylag alacsony költséggel, automatizált módon lehet tömeges csalási kampányokat létrehozni, ez pedig az eddigieknél is meggyőzőbb adathalász-támadások új hullámát idézheti elő.
Akik – bár regisztráltak – még mindig nem tudják kipróbálni az új Bing keresőt, jó eséllyel nem állítottak be egy fontos adatot a Microsoft-fiókjukban, amiről a cég eddig egy szót sem szólt. Most azonban kiderült, hogy elengedhetetlen.
Pillanatok alatt megalkotott egy eddig nem létező logikai játékot a ChatGPT, ami a hagyományos Sudokut gondolja tovább – az eredmény már bárki számára hozzáférhető.
Alig állította össze Brüsszel a szabályzatot a mesterséges intelligencia felhasználásáról, máris át kell dolgozni azt, mert a ChatGPT sok mindent megváltoztatott. Erre az Európai Parlament néhány képviselője azzal mutatott rá, hogy a ChatGPT-vel íratták meg a felszólalásukat a mesterséges intelligencia szabályozásáról.
A Microsoft lehetővé tette a felhasználók számára, hogy maguk döntsenek arról, milyen stílusú válaszokat szeretnének hallani a ChatGPT-re épített chatbottól.